Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2001.08.19.

VASÁRNAP / SUNDAY




MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?




🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧

A NAP ESEMÉNYEI, HÍREI ÉS TUDÓSÍTÁSAI (áttekintés):

🎤LB     SBS POPULAR SONG/INKIGAYO - PARK JIN-YOUNG - GOODBYE STAGE - 
              I HAVE A GIRLFRIEND / SWING BABY (háttértáncos / backup dancer)
📺       "99 % CHALLENGE" - PARK JIN-YOUNG'S TALENTED CHILDREN DEVELOPMENT
             PROJECT EP07 (as part of SBS 23rd Viva Sunday show)    
             🎥   010819-001 RAIN 비 as backup dancer - JYP_I Have A Girlfriend+Swing Baby
                     (SBS Inkigayo&041215 Drama+)
             🎥   010819-002 RAIN 비 - 99% Challenge -JYP's Talented Children Development
                     Project 07 (SBS 23rd Viva Sunday)
             📸   20010819-0001 - 0011 Screenshots


#BackupDancer   #Trainee   #JYP   #SBSPopularSong/Inkigayo   #SBS99%Challenge

🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


A 2004-es vagy 2007-es Star Focusban volt látható  újra ez a felvétel, a videó feltöltője mindkét dátumot megjelölte, egyiket a címben, a másikat a leírásban, valamelyik helyes a kettő közül:
Rain_28 : 041215 JYP's Back Dancer (2001)
071215 Drama+ Star Focus JYP-Girl Friend+Swing Baby(Dancer Rain)[Edit]

Mivel a műsor az SBS csatorna programjában szerepelt, ezért sejteni lehetett, hogy az Inkigayo egyik adásának részletét látjuk. Azonban a 2001-es Inkigayo műsorok teljes adásainak felvételei nem találhatóak meg, de szerencsére az egyes fellépőkről látni videókat. Érdekes módon éppen az augusztus 19-i műsorból elég sokat, bár JYP fellépése éppen nincs köztük. A felvételekből azonban kiderül, hogy JYP is ekkor búcsúztatta az Inkigayo-beli, Game albumát promotáló fellépéseit.



SBS POPULAR SONG / INKIGAYO

PARK JIN-YOUNG - GOODBYE STAGE - I HAVE A GIRLFRIEND / SWING BABY


via 2004/2007?.12.15. SBS Drama+ Star Focus

https://indavideo.hu/video/011215_RAIN_-_JYP_Swing_Baby_SBS_Goodbye_Special_-_backdancer

[010819-001]




20010819-0001

20010819-0002

20010819-0003

20010819-0004

20010819-0005

20010819-0006

20010819-0007

20010819-0008

20010819-0009






A videók, amelyek segítettek a beazonosításban mind a Bilibili 韩流资料库 csatornáján találhatók:


【720P】安七炫 - 23 (SBS 人气歌谣 2001年8月19日)

20010819-0010


韩流资料库   【720P】安七炫 - 北极星愿 (SBS 人气歌谣 2001年8月19日)

20010819-0011


Hogy a helyzet azért ne legyen annyira egyszerű, van egy felvétel, amelyen a "2001.08.03. SBS Inkigayo" felirat szerepel, ugyanezzel a színpadképpel. Azonban az egy pénteki nap volt, amikor nem volt adás. Másrészt, megnézve a következő adás egyik videóját, teljesen más színpadképet találunk benne. Nem lenne túl sok ráció abban, ha felépítenének egy díszletet, egy hét múlva lebontanák, aztán két hét múlva megint felépítenék. Inkább annak adok esélyt, hogy a dátum elírás, és Jang Na-ra felvétele is augusztus 19-én készült:

天使张娜拉   2001.08.03SBS人气歌谣-张娜拉-泪流满面



💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦



"99 % CHALLENGE" - PARK JIN-YOUNG'S TALENTED CHILDREN DEVELOPMENT PROJECT EP07

(as part of SBS 23rd VIVA SUNDAY show)

SBS 박진영의 영재 육성 프로젝트 "99%의 도전"
2회 초특급 일요일 만세



A műsor mai epizódjában Rain nem szerepelt.


[010819-002]










🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


MEGJEGYZÉSEK / NOTES:

[010819-001]
lucy0625
Rain_28 : 041215 JYP's Back Dancer (2001)(A címben és a leírásban szereplő dátum: 071215 közül valamelyik el van írva.)
Fixed by Harudo11 (Yadif, Bitrate, Crop)


[010819-002]
Edited from the full show


20010819-0001 - 0011 Screenshots by Harudo11


🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧
















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése