Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2001.06.30.

SZOMBAT / SATURDAY





MIT CSINÁLT JI-HOON, AZAZ RAIN EZEN A NAPON?


Ji-hoon nagy napra ébredt: a Music Plus mai adásának a JYP Family volt a vendége, köztük első alkalommal ő is. Ekkor mutatták be a közönségnek az ügynökség debütálás előtt álló ifjú reménységeként, és már a művésznevén, amely így hangzott:


비, vagyis RAIN.


Így hát Ji-hoon először lépett színpadra Rainként, ami még nem a debütálása volt, de szólistaként az első televíziós fellépése.



🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


A NAP ESEMÉNYEI, HÍREI ÉS TUDÓSÍTÁSAI (áttekintés):

🌧       JYP BEMUTATJA A KÖZÖNSÉGNEK RAINT
🎤?B   KBS MUSIC PLUS SPECIAL - JYP FAMILY - RAIN ELSŐ FELLÉPÉSE SZÓLISTAKÉNT
           
           🎥   010630-001 RAIN with JYP Family (KBS Music Plus JYP Special)
           🎥   010630-002 RAIN - Finale of KBS Music Plus JYP Special with G.O.D, Rain,
                   Park Ji-yoon (fancam)
           🎥   010630-003 RAIN - Finale of KBS Music Plus JYP Special with G.O.D, Rain,
                   Park Ji-yoon (fancam)
           📸   20010630-0001 - 0036 Screenshots


#Trainee   #Debut    #KBSMusicPlus  

🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


A műsor teljes felvétele sajnos nem áll rendelkezésünkre, de a G.O.D. és Rain fellépése igen. Park Ji-yoon konferálta fel a Raint, aki a bemutató után a szokásos vidám beszélgetésnek és a közös befejezésnek már aktív részese volt: nyilatkozott, tánclépést mutatott, rappelt és a rá jellemző visszafogottsággal, de együtt "bulizott" a fináléban a többiekkel, akik láthatóan mindvégig kedves figyelemmel kísérték a "kistesót".

A felvételen elején látható Rain önálló fellépése, mely egy különlegesen jól sikerült, erre az alkalomra készített koreográfia volt. Rain most még nem énekel, de a szólótáncos előadói képességeit megcsillantja. Nagyon jól sikerült a jelmeze is, remekül mutat az elegáns fekete öltözékben, melynek laza szabása mégis sportos érzetet kelt. A koreográfia tele van hatásos mozdulatokkal, melyek részletesen kidolgozottak. Az arcjáték és a kezek már itt hangsúlyos szerepet kapnak.



KBS MUSIC PLUS SPECIAL - JYP FAMILY
KBS 뮤직 플러스 스페셜 - JYP


RAIN BEMUTATÁSA



Adás: 17:00 - 18:00



[010630-001]





20010630-0001


20010630-0002



20010630-0003 - 0005


20010630-0006

20010630-0007

20010630-0008

20010630-0009

20010630-0010

20010630-0011

20010630-0012

20010630-0013

20010630-0014

20010630-0015

20010630-0016

20010630-0017

20010630-0018

20010630-0019

20010630-0020

20010630-0021

20010630-0022



A műsorról két rajongói felvétel is készült a finálé alatt, ezeken is láthatjuk Raint. A második felvétel a G.O.D. tagjának, Danny Ahnnak Youtube-csatornájáról való, a kamera főképp őt követi. De a buli hangulatát remekül átérezhetjük, és Rain is elő-előtűnik.


[010630-002]




[010630-003]





20010630-0023

20010630-0024

20010630-0025

20010630-0026

20010630-0027

20010630-0028

20010630-0029

20010630-0030

20010630-0031

20010630-0032

20010630-0033

20010630-0034

20010630-0035

20010630-0036





🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


MEGJEGYZÉSEK / NOTES:


[010630-001]
Edited and fixed by Harudo11 (Yadif, Bitrate, Crop)
Sources:
yonhoon      010630 KBS Music Plus**Rain** special performance

manloverain8   Rain 010630 Music Plus_Rain Dance
mandymylam    《Music Plus Special》- JYP篇(god参与)


[010630-002]
RainSammi
Rain 010630 JYP家族特辑 [Fancam]   
Fixed by Harudo (Yadif, Bitrate)


[010630-001]
perfect Danny JJ
god 지오디- 촛불하나 날떠나지마 @뮤직플러스


20010630-0001 - 0036 Screenshots by Harudo11 




🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧
















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése