Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2000.11.19.

 VASÁRNAP / SUNDAY




MIT CSINÁLT JI-HOON EZEN A NAPON?


Háttértáncosként lépett fel.


🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧
 
A NAP ESEMÉNYEI, HÍREI ÉS TUDÓSÍTÁSAI (áttekintés):

🎤LB     SBS POPULAR SONG/INKIGAYO - PARK JI-YOON_SONG OF THE MOONLIGHT
             (háttértáncos / backup dancer)
                      
             🎥   20001119 Fin.K.L. - Now - Triple Crown (SBS Popular Song/Inkigayo)
             🎥   20001119-001 RAIN 비 as backup dancer - Park Ji-yoon_Song Of The Moonlight
                     (SBS Popular Song/Inkigayo)
             📸   Screenshot


#BackupDancer   #Trainee   #ParkJiYoon   #SongOfTheMoonlight   #SBSPopularSong/Inkigayo

🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


SBS POPULAR SONG / INKIGAYO
SBS 인기가요


PARK JI-YOON - SONG OF THE MOONLIGHT (háttértáncos / backup dancer)
박지윤 - 달빛의 노래
Helyszín:   SBS Open Hall in Deungchon-dong, Gangseo-gu, Seoul 
Kezdés: 15:20



Nem tudjuk, hogy mi történhetett az 1991. vége óta működő Inkigayo első tizenkét évének felvételeivel, de a műsor visszanézési oldalán a 285. részt megelőzően csak hat epizód található, így ez az adásnap sincs közöttük.

A következő videó a Fin.K.L. három győzelmét mutatja az SBS Popular Song műsorában, amellyel elnyerték a Triple Crown címet. Számunkra egyetlen szempontból érdekes a felvétel: kiderül belőle, hogy volt egy olyan fellépése Park Ji-yoonnak, amelyről eddig nem tudtunk. A videó kísérőszövege pedig azt is elárulja, hogy ez 2000. november 19-én történt, tehát ekkor Ji-hoonnak is jelen kellett lennie a színpadon.

A videó leírásában szereplő időpontok:
2000.11.12 vs BoA宝儿 
2000.11.19 vs 朴志胤 (Park Ji-yoon)
2000.11.26 vs god



Az eredményre várakozó Park Ji-yoon öltözékét megszemlélve láthatjuk, hogy ezt a kombinációt nem viselte az ismert felvételeken.

20001119-0001



[20001119-001]

 


[A videótárban is megnézheted: / You can also watch it in the video library: [20001119-001]





Kiegészítés:

A fentiek ismeretében tűnt fel a következő pár másodpercnyi felvétel, ami a 2002. évi videók között található tudósítás a karácsonyi jótékonysági koncertről, melyen Rain is részt vett. [1] Ebben a filmben vannak bevágások a debütálása előtti fellépéseiről, és egy villanásnyi látható közöttük az enapi koncertről is.



[20011119-002]






🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


MEGJEGYZÉSEK / NOTES:

[1] és [20001119-002]
jolinwng
021226 S - Ent. TV_2002 Six Stars Charity Show
  
[20001119-001]
leehoori_
20001119-0001 Screenshot by Harudo11 


🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése