19990600-19991200-0008 |
Néhol előfordult ugyan, hogy túl magasnak találták, azt állítva, hogy ilyen testmagassággal (185 cm) lehetetlen táncolni, de az elutasítások visszatérő indokaként egy igen megalázó kitétellel szembesítették. Azt mondták neki, hogy bár nagyon tehetséges, túlságosan csúnya ahhoz, hogy sztárrá válhasson. Most azt ne is firtassuk, hogy egy éppen a fizikumának változásait megélő ifjú ember önképét miként befolyásolhatja ez a visszatérő, sokszoros megerősítést nyerő otrombaság, valamint hogy az önbecsülése miként képes megbirkózni ezzel - hála a középiskolás lányok rajongásának, talán sikerült némiképp ellensúlyozni a "hozzáértők" szakmai idiotizmusát.
A megítélés mögött azonban egy érdekes magyarázat rejlik, mert furcsa mód a "csúnyaság" a keleti arcvonásokra vonatkozott. Ekkoriban Koreában még általánosan elterjedt szokás, sőt a közszereplők számára szinte követelmény volt a "double eyelid" (dupla szemhéj) és a szemnyílást megnagyobbító műtétek elvégeztetése - ezekkel az ázsiai arckaraktert kívánták egyrészt "nyugatibbá" változtatni, másrészt "aranyosabbá" tenni.
A közízlésnek ez a nyomása akkoriban Ji-hoonra is hatott. Évekkel később, már Rainként szégyenkezve mesélte, hogy kamaszkorában hogyan próbált megfelelni ennek a lehetetlen kívánalomnak.
Ilyen előzmények birtokában, mint azt egy másik elbeszéléséből tudhatjuk, hogy - bár valójában semmiféle indíttatást nem érzett a szépészeti beavatkozásokra, a pénzéből pedig végképp nem is futotta rá -, reményvesztett állapotában mégis felkeresett egy plasztikai sebészt. Szerencséjére éppen olyanra talált, aki nemhogy nem akarta elvégezni a műtétet, de meg is győzte arról, hogy vétek lenne megbontani arcának vonzó karakterét, amely úgy, ahogy van, szép és harmonikus. Hogy mennyire igaza volt, az a későbbiekben fényesen beigazolódott. Nem lehet nem megemlíteni, hogy alig néhány év múlva ez a csúfnak ítélt arc nemcsak a honi szépségideált forradalmasítja majd, de a világ legszebbnek választott embereinek sorából is ránk köszön.
A későbbiekben ez a történet ugyan humorforrássá szelídült, de talán éppen az mutatja leginkább, hogy mennyire fájó tapasztalat lehetett, hogy időről időre visszatér a felnőtt Rain színpadi viccelődéseiben. A rajongók el is játszottak azzal, hogy megjelenítették nekünk Rain "alternatív" kinézetét, mely kérdés, hogy vajon az egyedi mimikán változtatott volna-e bármit is. Szerencsére a szemei mind a mai napig gyönyörű félholdakként jelennek meg Rain utánozhatatlan mosolyának egén.
A közízlésnek ez a nyomása akkoriban Ji-hoonra is hatott. Évekkel később, már Rainként szégyenkezve mesélte, hogy kamaszkorában hogyan próbált megfelelni ennek a lehetetlen kívánalomnak.
"Rain: - Olyasmit csináltam, amit nehéz körülírni. Cuki pofákat próbáltam vágni. Naponta tréningeztem, hogy kerekebb formájúra tágítsam a szemem.
Shin Hae-chul: - Hogy tágabbra kerekítsd?
Rain: - Igen, hogy kerekebbé tudjam tenni. Túl kellett élnem, bármi áron." [1]
Ilyen előzmények birtokában, mint azt egy másik elbeszéléséből tudhatjuk, hogy - bár valójában semmiféle indíttatást nem érzett a szépészeti beavatkozásokra, a pénzéből pedig végképp nem is futotta rá -, reményvesztett állapotában mégis felkeresett egy plasztikai sebészt. Szerencséjére éppen olyanra talált, aki nemhogy nem akarta elvégezni a műtétet, de meg is győzte arról, hogy vétek lenne megbontani arcának vonzó karakterét, amely úgy, ahogy van, szép és harmonikus. Hogy mennyire igaza volt, az a későbbiekben fényesen beigazolódott. Nem lehet nem megemlíteni, hogy alig néhány év múlva ez a csúfnak ítélt arc nemcsak a honi szépségideált forradalmasítja majd, de a világ legszebbnek választott embereinek sorából is ránk köszön.
A későbbiekben ez a történet ugyan humorforrássá szelídült, de talán éppen az mutatja leginkább, hogy mennyire fájó tapasztalat lehetett, hogy időről időre visszatér a felnőtt Rain színpadi viccelődéseiben. A rajongók el is játszottak azzal, hogy megjelenítették nekünk Rain "alternatív" kinézetét, mely kérdés, hogy vajon az egyedi mimikán változtatott volna-e bármit is. Szerencsére a szemei mind a mai napig gyönyörű félholdakként jelennek meg Rain utánozhatatlan mosolyának egén.
19990600-19991200-0001, 0002
19990600-19991200-0003 |
19990600-19991200-0004 |
19990600-19991200-0005, 0006
Ám akkoriban a jövőjét a tizenhét éves Ji-hoon sem sejthette, ezért egyre kilátástalanabbul járt meghallgatásról meghallgatásra. A Fanclub feloszlása utáni, fél évig tartó, teljes marginalizálódással fenyegető vergődés mélypontján végre rámosolygott a szerencse.
Már 1999 vége volt, amikor egy napon elkísérte barátját a JYP Entertainment stúdiójába, ahová befutott maga a vezető, Park Jin-young producer/énekes (JYP), aki váratlanul megkérdezte az ott tébláboló fiút, hogy mivel foglalkozik. Ji-hoon zavartan válaszolta, hogy táncol. JYP - aki éppen tehetséges tanoncokat keresett - ajánlotta neki, hogy küldjön egy bemutatkozó videokazettát, amelyet megnézve úgy döntött, hogy behívja meghallgatásra.
"Egy napon egy kopott irodába elkísértem egy barátomat, aki turnémenedzserként dolgozott. Aztán, ó egek, Park Jin-young lépett be az irodába. Az a szoba Jin-young JYP Entertainmentjének irodája volt. Jin-young meglátott és megkérdezte: 'Meg szabad kérdeznem, hogy te mit csinálsz?' Válaszoltam, hogy 'Táncolok', majd azt kérte, hogy küldjek egy videoszalagot, hogy be tudjon hívni meghallgatásra. 'Wow, Park Jin-young, a producer, aki G.O.D-ot és Park Ji-yoont képezte, fog tanítani engem, hogy énekes legyek?' Annyira boldog voltam abban a pillanatban, és amint hazaértem, elküldtem a szalagot neki a meghallgatáshoz." [2]
19990600-19991200-0007 Park Jin-young |
A meghallgatás története azóta legendássá lett, és mindkét ember életében mély nyomot hagyott. Aki járt már castingon az tudja, hogy pár percnél többet nem nagyon szoktak senkivel sem foglalkozni, ennyi idő alatt bőven kiderül, hogy kiben mi lakozik. De nem így történt ez Ji-hoon esetében. Az elkeseredett fiú egyféle "utolsó esélyként" ragadta meg a lehetőséget. A producer JYP ugyan a saját bevallása szerint az első pillanatban felismerte, hogy rendkívüli tehetséggel hozta össze a sors, de talán a feléje áradó konok erő arra ingerelte, hogy tesztelje a fiú teherbírásának határait. A két ember ezzel az alapállással feszült egymásnak. A küzdelem több órán át tartott.
"JYP: Tizennyolc másik társaságnál járt azelőtt. Amikor belépett, teljesen megdöbbentett, hogy mennyire kétségbeesettnek nézett ki a kölyök. Általában a gyerekek úgy jönnek be, mint a normális gyerekek. De ő úgy érkezett... mint egy tigris, aki szinte halálra van éhezve. Büszkeség volt benne, de dühös volt a világra.Rain: Csak táncoltam három vagy négy órán át. Az egész testem verejtékben úszott aznap. Igazán kemény meghallgatás volt. De éreztem, hogy ez az életben egyszer adódó esély. Bár mind a mai napig, még mindig nem tudom, hogy miért táncoltatott engem három vagy négy órán át, amikor nem volt rá szüksége.JYP: Amint belépett az ajtón, tudtam, hogy őt fogom választani. A meghallgatás két óránál is hosszabban folyt úgy, hogy azt mondtam neki, csináld ezt, próbáld ezt, próbáld azt, próbáld ezt, próbáld azt, mi a helyzet ezzel, mi a helyzet azzal, mi van, ha ezt próbálod, szóval két órán keresztül, majd azt mondtam, hogy rendben, talán a cég felveszi veled a kapcsolatot." [3]
"Rain: Oh, igazán rémült voltam... igazán rémült. Mikor legelőször rám nézett, egyszerűen csak megkérdezte: 'Tudod, hogyan kell táncolni?' 'Igen, egy kicsit.' 'Akkor táncolj!' - Így hát táncoltam. És tényleg, miután 'ismétlés' módba tettem a zenét, egyhuzamban három órán át táncoltam megállás nélkül. Ha egyik helyen nem ment, átmentem egy másikra. Mikor már tényleg nem voltam képes többre, akkor nekidőltem a szekrénynek és úgy mozogtam, és JYP egész idő alatt, egész végig figyelt engem.JYP: Olyan volt, mint egy halálosan kiéhezett tigris, és bár igazán fáradtnak látszott, mégis volt egy sürgető pillantás a tekintetében, a szemein át láthattad a vágyakozását. Már csak a szemei voltak életben." [4]
Az ügynökség másik híressége, az akkor már neves G.O.D tagja, Kim Tae-woo is így emlékezett az akkori Ji-hoonra:
"Először is, volt egy gyilkos ösztön a tekintetében. Láthattad az arcán: adjatok egyetlen esélyt, és mind halottak lesztek." [4]
Hogy mennyire nem tévedtek, azt maga Ji-hoon erősítette meg, amikor így összegezte akkor szerzett tapasztalatait:
"Ha valaki azután jut egy bizonyos elhatározásra, miután semmibe vették, az effajta elhatározás méreggé válik és tovább mérgez. Attól a pillanattól fogva komolyan félelmetessé lesz." [5]
A rendkívül megerőltető felvételi tesztelés eredményeként Ji-hoon a JYP Entertainment gyakornokainak sorába kerülhetett, azzal a reménységgel, hogy táncos-énekes szólistaként fog debütálni. Ez egyúttal kitüntetett figyelmet is jelentett, hiszen a pozitív döntés egy komoly anyagi invesztálás vállalásával is járt a producer részéről. A gyakornokok évekig tartó felkészítő terminusának finanszírozása nem kis összegeket emészt fel, de ez a szükséges befektetés ahhoz, hogy az ifjú titán majd teljes fegyverzetben állhasson a nyilvánosság elé, és természetesen sokszoros haszonnal hozza vissza a befektetést.
Addig ugyan még sok idő volt hátra, de a sors Ji-hoonnak megadta a kezdéshez szükséges esélyt. De hamarosan el is vett tőle valami pótolhatatlanul fontosat.
🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧
MEGJEGYZÉSEK / NOTES:
[1] Shin Hae-chul's Special Sketchbook - Rain
[2] Rain bemutatkozása az első honlapján, 2002
[3] Hip Korea, Discovery Channel, dokumentumfilm Rainről
[4] 7 Rainmakers, dokumentumfilm 2003
[5] The Cloud - 비, Ji-hoon Jung... and Rain
19990600-19991200-0001 - 0008
Internet
🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése