Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2000.10.29.

VASÁRNAP / SUNDAY




MIT CSINÁLT JI-HOON EZEN A NAPON?


Háttértáncosként lépett fel.



🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


A NAP ESEMÉNYEI, HÍREI ÉS TUDÓSÍTÁSAI (áttekintés):


🎤LB     SBS POPULAR SONG/INKIGAYO - PARK JI-YOON: SONG OF THE MOONLIGHT
              (háttértáncos / backup dancer)

              🎥   20001029-001 RAIN as backup dancer - Park Ji-yoon_Song Of The Moonlight
                      (SBS Popular Song/Inkigayo)
              🎥   20001029-002_Fin.K.L. - Now (SBS Popular Song/Inkigayo)
              📸   20001029-0001-0004


#BackupDancer   #Trainee   #ParkJiYoon   #SongOfTheMoonlight   #SBSPopularSong/Inkigayo

🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧



SBS POPULAR SONG/INKIGAYO
SBS 인기가요


PARK JI-YOON: SONG OF THE MOONLIGHT (háttértáncos / backup dancer)
박지윤 - 달빛의 노래



Helyszín: SBS Open Hall in Deungchon-dong, Gangseo-gu, Seoul
Az adás kezdete: 15:20



[20001029-001]





20001029-0001

20001029-0002

20001029-0003

20001029-0004




💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦



A műsor és a dátum feltüntetésének hiányában ennél a videónál is elég sokat kellett kutakodni, mire rátaláltam az alábbi felvételre. Bár ugyanez a nagyon egyedi színpadkép több előadásnál is feltűnt, a keresett adatok mindenegyiknél hiányoztak. Végre a Fin.K.L.-től megtudhattam, hogy Ji-hoon az Inkigayo október 29-i adásában lépett fel.


[20001029-002]






🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


MEGJEGYZÉSEK / NOTES:


[20001029-001]
RainSammi
Rain 01年为朴志胤伴舞(2) 月光之歌


[20001029-002]
韩流资料库
【720P 超清】Fin.K.L - Now (SBS 人气歌谣 2000年10月29日)


20001029-0001 - 0004 Screenshots by Harudo11



🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧
















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése