Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2001.06.16.

SZOMBAT / SATURDAY




MIT CSINÁLT JI-HOON EZEN A NAPON?


Nem tudjuk, hogy ezt a műsort élőben közvetítették-e vagy előfelvételről, így Ji-hoon programjában sem lehetünk biztosak.



🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


A NAP ESEMÉNYEI, HÍREI ÉS TUDÓSÍTÁSAI (áttekintés):


🎤?B     KBS ISORA'S PROPOSAL - PARK JIN-YOUNG - I HAVE A GIRLFRIEND
             (háttértáncos / backup dancer)
             🎥   010616 RAIN as backup dancer - JYP_I Have A Girlfriend (KBS Isora's Proposal)
             📸   20010616-0001 -0017 Screenshots


#BackupDancer   #Trainee   #JYP   #KBSIsora'sProposal

🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


KBS ISORA'S PROPOSAL
KBS 이소라의 프로포즈

PARK JIN-YOUNG - I HAVE A GIRLFRIEND
 박진영 - 난 여자가 있는데

Az adás kezdete:  egy újságcikk szerint 24:10-kor, tehát valójábn már 17-én, de a KBS mégis
                             minden adást szombatra dátumoz

A műsorban JYP egy három számból álló minikoncertet adott, Ji-hoon ebben az egy számban táncolt mellette. A másik kettő megtekinthető itt és itt.




[010616-001]






20010616-0001

20010616-0002

20010616-0003

20010616-0004

20010616-0005

20010616-0006

 20010616-0007 - 0009


20010616-0010

20010616-0011

20010616-0012

20010616-0013

20010616-0014

20010616-0015

20010616-0016

20010616-0017






🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


MEGJEGYZÉSEK / NOTES:


[20010616-001]
KBS예능: 깔깔티비

박진영 - 난 여자가 있는데(2001년 06월 16일)


20010616-0001 - 0017 Screenshots by Harudo11


🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧
















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése