Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

Surranós próba



Nagyon meg kell becsülnünk mostanában minden felvételt, ami Rainről készül, ki tudja, mikor lesz a következő, amiben részesülhetünk. Ezért külön köszönet a próbafelvételek készítőjének!

Mindig jó látni, hogy mennyire elmélyülten próbál, ahogy az arcán megjelenik az a speciális befelé figyelő arckifejezés. Valószínűleg ezeket a koreográfiákat álmából felverve is el tudná táncolni, és mégis minden mozdulatot újra és újra memorizál. 

Rain egyenruhában próbál (de vajon miért?), pedig van néhány cipőfajta, ami tánc közben nem igazán válik be: üzembiztosan ilyen a katonai bakancs is. Hát meg is fájdul benne a lába. Vagy ez még mindig a kiképzés során szerzett sérülés lenne?


 Peace Concert  (2012.03.26.) próbáiról készült felvételek:





Hiába próbálja elrejteni, látjuk ám, mennyire örül!



Azok a varázslatos kezek:





















Szerző: Harudo11
Forrás: http://cloudusa.wordpress.com/2012/03/26/111-images-rain-check-camos-are-off-rain-uses-
his-magic-feet-at-the-2012-seoul-peace-concert/








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése