Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

Hogyan tovább? (2011)



Az öthetes katonai alapkiképzést követően a katonák új egységekhez kerülnek, ahol a tényleges szolgálati idejüket letöltik. Az előzmények ismeretében az volt várható, hogy Rain mindent elkövet annak érdekében, hogy elkerüljön a hegyi táborból.

A médiában megerősítették, hogy a hadsereg több egységében is szívesen látnák, a haditengerészet és a légierő szinte versenyzett érte. Az air force még odáig is elment, hogy a hadügyminisztériumnál kérvényezte a 28 éves felvételi korhatár egyszeri és rendkívüli megemelését, mivel Rain életkora éppen meghaladta azt, de a hadügy végül nem adta meg az engedélyt.  A bevonulás előtt forgatott Flight: Close To The Sun filmben alakított vadászpilóta-szerep miatt pedig sokan gondolták, hogy ez lesz a megoldás, de egyáltalán nem így lett, Rain nem törte magát érte. Ebben meglehet, hogy az is alaposan közrejátszott, hogy a légierőnél a legrövidebb szolgálati idő 25 hónap, és Rain tervei között nem szerepelt a pilótává válás, tehát értelmetlen lett volna négy további hónappal megnövelnie a katonásdi időtartamát. 

A kiképzést követő avatási ceremónián már ismerni lehetett Rain döntését, amire a hadvezetés is rábólintott: ott marad a táborban, lehúz még egy háromhetes extra kiképzést, és az újoncok felkészítésével foglalkozó tisztek mellett lesz 'teaching assistant', egyfajta képzési segéderő. Ezt a tisztséget nem láthatta el akárki, kellettek hozzá a kiváló kiképzési eredmények. 

Mégis furcsa volt a döntés, több dolog is felmerült kérdésként ennek kapcsán. Vajon miért akarja Rain ennyire elérhetetlenné tenni magát ilyen hosszú időre? Mert a hegyi táborban maradás körülbelül azt jelentette. Vagy szüksége van valamiféle végiggondolásra, újraépítkezésre? Ennek lehetett alapja, hiszen az biztos, hogy pontosan ugyanott nem fogja tudni folytatni a pályáját, ahol most az megszakadt. Vagy valami nagyszabású terven dolgozik a hegyi magányban? Esetleg csak hozott egy végtelenül racionális döntést, és felmérte, hogy ezt a helyet már ismeri, és ha nem akar végigmenni még egy beilleszkedési procedúrán, akkor jobban jár ha ott marad? Az új feladat pedig - különösen akkor, ha az újoncok erőnléti edzéseiben segédkezhet -, egyúttal a saját kondíciójának megőrzésére is lehetőséget adhat? Nem kaptunk választ a kérdéseinkre, ehelyett Rain teljesen eltűnt a nyilvánosság elől. Hosszú hónapokig semmiféle hír nem érkezett róla. Nem üzent a rajongóknak sem, ami még furcsább volt. Csak a hivatalos katonai hírek adtak egy-két információt arról, hogy egyáltalán megvan még.

Tudni lehetett, hogy november 21-én megkezdődött az extra háromhetes kiképzés, amelyen magasabb szinten, speciális tartalmakkal folytatódott a gyalogos katonai képzés, ami kiegészült még néhány újabb elemmel, pl. puska- és bajonett-tanfolyammal. Az erőnléti edzéseken is magasabbak lettek a követelmények (2 perc alatt minimum 72 fekvőtámasz, illetve 82 felülés, 3 km-es sprint kevesebb mint 12,5 perc alatt), és itt már az éjszakai teljes felszerelésben történő menetelés előírása 40 km megtétele volt. A feladatok 90 %-át kellett teljesíteni ahhoz, hogy a nappali és éjszakai lövészet elvégzésére engedélyt kaphassanak. Rain ezeket az akadályokat is sikerrel vette, és december közepére készen állt új feladata ellátására.





De mit is jelent ez a feladat? Az interneten egy már leszerelt katona osztott meg erről egy leírást:

"ATO-nak (Assistant Training Officer - kiképzési tiszt segéd) az új katonák maroknyi részét választják csak, a számuk általában nem haladja meg az öt főt, tehát a szó szoros értelmében kizárólag a legjobbak legjobbjai kaphatnak kinevezést. Bár a tisztviselők figyelembe veszik az egyéni kérelmeket is, még ha szeretnél is ATO lenni, nem kerülsz kiválasztásra, ha nincsenek meg hozzá a képességeid. Az újoncok sorából minden tekintetben az ATO-vá válás az egyik legnehezebb folyamat. 

Ez a feladat fizikailag talán kevésbé megterhelő, mint egy felderítő osztag tagjának lenni, de a mentális stressz sokkal komolyabb. Egy ATO-nak nemcsak a kiváló egyéni teljesítményt kell megkövetelnie, hanem folyamatosan vezetnie és felügyelnie kell a csapatába tartozó katonákat, és ez nagyon fárasztó. Nem tud rendesen aludni, még a hétvégéken is figyelnie kell az újoncok minden mozdulatát. Ő kapja a büntetést, ha bármilyen probléma merül fel a katonáival. Tehát ha te magad jól teljesítesz, az még nem jelenti azt, hogy minden rendben van. De később bárhová mész, és bárkinek azt mondod, hogy valaha ATO voltál, az emberek mindjárt  máshogy köszönnek neked. A nők talán nem tudják ezt, de minden férfi igen. A katonák legvágyottabb célja, hogy felderítők vagy ATO-k lehessenek. Férfiként tényleg büszke vagyok Jung Ji-hoonra.

És tényleg végtelen bátorítást kell adnom Jung Ji-hoonnak, aki mindig a nehezebb úton való járást választja, elfogadva az új kihívásokat. Kívánom, mihamarabbi leszerelését, hogy újra láthassuk elegáns megjelenését a színpadon, valamint még aktívabb szereplését Hollywoodban."
    http://cloudusa.wordpress.com/2011/11/08/rain-updatesoldier-account-one-of-the-most-
admirable-appointments-for-a-new-recruit-is-being-an-ato/


Tehát Jung Ji-hoon a katonai körökben elismerten, a rajongók büszkeségétől övezve megkezdte az összesen nyolchetes kiképzést követően kötelező katonai idejének letöltését, amiből még 19 hónap volt hátra. Némi üröm az örömben, hogy úgy tűnt, ennek a döntésnek a következtében a katonaság arctalanító gépezete végleg beszippantja, és a hátralévő időre a nyilvánosság számára teljesen láthatatlanná válik.



 





Szerző: Harudo11
A képek forrása: http://27.media.tumblr.com/tumblr_lz9h34ZLza1r351vdo1_500.jpg








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése