Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2003.06.19.






FELTÖLTÉS ALATT




전자신문 (ETNEWS)
via Naver News





디카업계 빅모델 모시기 경쟁


기사입력 2003.06.19. 오전 9:00 최종수정 2003.06.19. 오전 9:00


디지털카메라업체들의 판매경쟁이 TV 광고로까지 이어지며 한층 더 치열해지고 있다. 
삼성테크윈이 지난 3월 인기가수 ‘비’를 기용한 ‘태권V’ CF를 통해 소니·올림푸스 등 일본업체들을 자극한 데 이어 올림푸스한국이 영화배우 전지현과 전속모델 계약을 체결, 대응에 나섰다.  
올림푸스는 또한 오는 24일 전문가급(SLR) 디지털카메라의 출시를 앞두고 유명 사진작가 조세현과 1년 전속계약을 체결, 니콘과 함께 전문가급 디지털카메라 시장을 양분하는 캐논과도 대립각을 긋고 나섰다.  
이에 따라 국내 콤팩트 디지털카메라 시장에서는 인기가수 ‘비(삼성)’, 영화배우 전지현(올림푸스), 김민희(후지필름) 등 빅모델들이 치열한 3파전을 벌일 전망이며, 사진작가 조세현(올림푸스)과 김중만(캐논)도 SLR 디지털카메라 시장에서 자존심 대결을 펼칠 것으로 예상된다.  
올림푸스한국(대표 방일석)은 지난 16일 인기 영화배우 전지현과 1년 전속모델 계약을 체결하고 오는 7월부터 방송할 TV 광고 제작에 들어갔다. 디지털카메라의 주요 소비층인 N세대 공략에 전지현이 가장 적합하다는 판단에 따른 것으로, 삼성테크윈과 후지필름의 전속모델인 ‘비’ ‘김민희’와 치열한 장외경쟁(?)을 벌일 것으로 예상된다. 업계는 특히 애국심을 자극하는 삼성테크윈의 ‘태권V’ 광고에 대해 ‘당신의 디카는 비(rain) 앞에 당당한 멘트로 미묘한 감정싸움을 벌였던 올림푸스가 전지현을 앞세워 어떻게 대응할지에 대해 주목하고 있다. 올림푸스한국의 한 관계자는 “국내 디지털카메라 시장 2년 연속 1위라는 올림푸스의 브랜드파워에 전지현과 조세현의 ‘투톱 체제’를 더해 최고의 브랜드를 만들어갈 계획”이라고 밝혔다.  
전문가급 디지털카메라·디지털캠코더 시장에서의 CF 대리전도 본격화될 전망이다.  
사진작가 김중만, 영화 촬영감독 정일성 등 업계 전문가를 기용한 광고에서 ‘디지털의 기준은 하나. 캐논인가, 아닌가?’라는 멘트로 시장에서 반향을 일으키고 있는 가운데 톱스타들의 사진을 전문으로 촬영해온 조세현씨가 올림푸스의 프로모터로 활동할 예정이기 때문이다.  
앞서 국내 유일의 카메라 생산업체 삼성테크윈이 소니 등 일본계 기업을 겨냥, 한국 로봇의 대명사인 ‘태권V’가 일본산 로봇 ‘마징가Z’에 승리한다는 내용의 TV CF를 방송하면서 업체들이 신경전을 벌인 바 있다. 
<김원석기자 stone201@etnews.co.kr>





















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése