Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2003.04.25.





Indulás Japánból az USA-ba
Forrás:
WHO.A.U.비▶後我有비





A cikk már nem található meg az újság weboldalán, de a megjelenésének dátuma valószínűleg megegyezik ennek a blogbejegyzésnek a dátumával, ha mégsem, akkor is mindenképpen a környező napok tudósítása volt.


DAILY SPORTS (ILGAN SPORTS)
일간스포츠






비, 새 아파트 입주 '눈물 펑펑' [사진첨부]

03.04.25 22:29




4억대 구입 아버지에 선물…어려웠던 시절 생각 감정 북받쳐


가수 비(21)가 아버지에게 아파트를 선물하고, 감격에 북받쳐 눈물을 쏟았다.

비는 이 달 초 서울 마포에 시가 4억원 대의 48평형 아파트를 구입했다. 지난 해 가수로 데뷔한 이후 열심히 저축한 돈을 모두 투자한 것이다.

가족들과 함께 서울 용산 근처의 전세집에서 살았던 비는 입주 첫 날 감격의 눈물을 흘렸다.

아버지의 사업 실패로 인해 고교 시절부터 가정 형편이 어려워 고생 했고, 또 어머니를 당뇨병으로 떠나 보내야 했던 그는 어려웠던 시절을 생각하니 만감이 교차할 수밖에 없었다.

이렇게 어렵게 마련한 집이라 비는 새 아파트에 각별한 애정을 쏟았다. 집안 곳곳의 인테리어엔 모두 비의 손이 미치지 않은 곳이 없을 정도.

또 비의 소속사인 JYP 엔터테인먼트 직원들은 아파트에 필요한 가전 제품을 선물했다. 대표 박진영은 평면 TV, 안무를 지도하는 조해성 팀장은 세탁기 등을 선물했다.

비는 지난 18일 잡지 화보 촬영과 영화 <바람의 파이터> 사전 답사를 위해 일본으로 건너갔으며, KBS 2TV <슈퍼 TV 일요일은 즐거워> ‘출발 드림팀’ 촬영과 미국 LA 공연을 위해 25일 일본에서 곧바로 미국으로 떠날 예정이다.

또 미국 공연을 끝낸 후 5월 내내 영화 <바람의 파이터>의 촬영을 위해 일본에 머물게 된다. 2집 음반은 오는 가을 발매 예정이다.

이경란 기자 ran@dailysports.co.kr">























Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése