Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2003.06.23.




FELTÖLTÉS ALATT





030623 KMTV 생방송 뮤직Q_생일파티 현장스케치









https://namu.wiki/w/KBS%202TV

2003년 6월 23일부터 2008년까지 박진영이 작곡한 "KBS KBS KBS 한국방송"이 사용되었다. 대한민국의 가수 비와 장나라, 옥주현, MC몽이 부른 것이 각각 따로 있으며, 음악의 뒤에는 아역 배우 정채은의 "사랑해"멘트가 있다. 당시 일부 지역 방송국에서는 같은 음악에 정채은의 목소리가 없는 버전도 사용했었다.[26] 웬만한 사람들은 이 로고송은 한 번쯤 들어봤을 것이다. 2014년의 NEXT 배경음악도 이것을 변형한 것이다.


VHS Archive   KBS ID 변천사(1980년대~2010년대)



























Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése