Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2003.06.17.




FELTÖLTÉS ALATT



030617 TBJ_Happy Day Meal


💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦


[030617-001]
jolinwng
030617 TBJ "Happy Day" with Rain_01
FLV


💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦


[030617-002]
jolinwng
030617 TBJ "Happy Day" with Rain_02
FLV


💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦

캡처 크랙 데이빗 쇼캐이스 현장 직접 캡처한 것!! 

via WHO.A.U.비▶後我有비





💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦


캡처 지훈이의 윗몸 일으키기!! 귀여워 죽겠네~ 

via WHO.A.U.비▶後我有비





💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦

캡처 지훈이의 팔굽혀 펴기 

via WHO.A.U.비▶後我有비






💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦

원본 [최초공개] 지하철 참사 추모 음악회 팜플렛 비 사인 

via WHO.A.U.비▶後我有비






💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦


원본 [200hit기념] 4/4 부산 홈플러스 사인회때 받은 비단비 싸인 

via WHO.A.U.비▶後我有비






💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦




이데일리 (EDAILY)
via Naver News





국내 디카시장, 빅모델 경쟁 치열


기사입력 2003.06.17. 오전 9:48 최종수정 2003.06.17. 오전 9:48
[edaily 하정민기자] 디지털시대를 대표하는 상품으로 자리잡은 국내디지털카메라 시장에서 업체들의 마케팅 전쟁도 불을 뿜고있다.삼성테크윈, 캐논, 후지, 올림푸스 등 디지털카메라 업체들은 저마다개성있는 빅 모델을 내세워 광고전쟁에 뛰어들고있다. 
올림푸스한국은 영화배우 전지현과 광고모델 계약을, 유명 사진작가조세현과 전문가급 디지털카메라 프로모터 계약을 맺었다고 17일 밝혔다. 
이미 삼성테크윈(12450)은 인기가수 비를, 후지필름은 지난해부터김민희를 광고모델로 내세워 공격적인 마케팅을 펼치고있다. 캐논은 지난4월 사진작가 김중만 및 촬영감독 정일성과 광고모델 계약을 체결한 바있다.  
올림푸스한국은 한류 열풍의 주역으로 최고의 주가를 올리고 있는전지현을 광고모델로 내세워 디지털카메라의 주 소비층인 N세대소비자들에게 우호적인 브랜드이미지를 전달하겠다는 전략이다. 
동시에 출시를 앞두고있는 전문가급 디지털카메라(DSLR 카메라)의 기술자문역활 프로모터로 조세현 작가와 계약을 체결해 캐논과 니콘이양분하고 있는 국내 전문가급 디지털카메라 시장에 첫 도전장을 낸다고 강조했다. 
올림푸스한국 관계짜는 "올림푸스의 브랜드 파워에 전지현과 조세현의 투톱(two top) 체제를 더해 최고의 브랜드를 만들어 나갈 계획"이라고 말했다.
하정민 기자 (manua1@edaily.co.kr)



💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése