Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

Parancsba lehet adni az ESŐnek, hogy ne essen? (2011)


Pro

Ha felidézzük történelmi emlékeinket a második világháború után kettészakított Németországról, akkor keletkezhet valami halvány sejtésünk arról a helyzetről, ami a Koreai-félszigeten mind a mai napig fennáll. 

Egy nemzet két részre szakítva, mélyen őrzött közös nemzettudattal, és mégis ádáz ellenségként tekintve a másikra. A világ egyik legsötétebb, zárványként létező kommunista országa feszül a világ egyik legfejlettebb országának. Ez még szó szerint is igaz, mert a műholdfelvételek Dél-Korea éjszakai ragyogó térképével szemben Észak-Koreát szinte csak egy nagy fekete foltként látják. Ugyan a politikai frázisok mindkét részről a két ország egyesítésének szándékáról szólnak, ezt természetesen más-más módon képzelik el. Az északi fél beteges rettegésének van alapja: valószínűleg ők is pontosan tudják, hogy az egyszer bekövetkező egyesítés egyúttal társadalmi rendszerük megsemmisülését is jelenti - és emiatt harcban állnak az egész világgal. Ellenséget látnak a másik nemzettestben és minden vele együttműködő nációban. Ez a paranoia viszont a délieket is kényszerpályára állítja. 

Mivel a koreai háború formálisan be sem fejeződött, a felek mind a mai napig hadiállapotban vannak, és ezért erős hadsereget tartanak fenn. (Az észak-koreai a világ negyedik legnagyobb hadserege.) Dél-Koreában hosszú, 19-25 hónapos kötelező katonai szolgálatot kell teljesítenie minden férfinak (északon ez 5-10 év!), és ez alól csak az olimpiai aranyérmesek kapnak felmentést. Ugyan a kötelezettség teljesíthető civil szolgálatban is, és nagyon halványan megjelent már az érintettek körében a kötelezettséggel kapcsolatos averziók kifejezése, a köztudatban a katonai szolgálat ma mégis egyértelmű dicsőség, a férfivá érés iskolája - és mint ilyen, önkéntesen és örömmel, büszkén vállalandó hazafias feladat. A reflektorfényben élő, a közgondolkodás számára prominens személyiségek számára pedig ennek közvetítése direkt elvárás, ami az előzőekben felszínesen vázolt helyzet tükrében messzemenően érthető.


Kontra

Ami viszont a közgondolkodásban elfogadott, az egyáltalán nem biztos, hogy találkozik az egyén szempontjaival. Bár alapvetően nem vitatott a katonaság fontossága, azért a fiatalok nagy részét nem tölti el kitörő örömmel ez a kötelezettség. Két év hosszú idő egy ember életéből, és sokaknak megvannak az egyéni életcéljai, amelyek megvalósítására szívesebben fordítanák ezt az időszakot. Ahogy azt bárhol a világon, a fiatalokat többnyire félelemmel vegyes bizonytalansággal tölti el az addigi megszokott életükhöz képest nagyon idegen és rideg katonai világ. Különösen problémás mindez az individuális szintű szabad véleményformálás jogát hangsúlyozó világunkban, ahol a kötelezően sulykolt ideológiák el- és befogadása kritikus pontot jelent a gondolkodó egyének számára.

Dél-Koreában a művészvilág tagjai közül néhányan megpróbálkoztak ellenszegülni ennek a kötelezettségnek. Voltak, akik húzták-halasztották a bevonulás idejét, és talán egy-két esetben meg is tagadták azt. A következmények rendkívül komolyak voltak: a büntetéstől kezdve a dezertőrré nyilvánításig (ez egy kettős állampolgársággal rendelkező híresség esetén történt meg, aki a bevonulást elkerülendően lemondott a koreai állampolgárságáról), de szinte mindenkit egyöntetűen utolért közülük a pályafutásuk ellehetetlenítése - egyszerűen nem kaptak munkát, felkéréseket. Mindezek tudatában inkább vállalják a szolgálat teljesítését, és igyekeznek meggyőzően megfelelni a rájuk osztott szerepnek.

Bár a sajtóban arra a kérdésre, hogy miért csak az olimpikonok részesülnek felmentésben, az az indoklás volt olvasható, hogy ők a nemzeti hírnevet gyarapítják, míg a szórakoztatóiparban dolgozók csak saját hasznukra tevékenykednek - ez az állítás nyilvánvalóan nem állja meg a helyét. Mert felmerül a kérdés, hogy egy Rain-kaliberű művész - aki nemzetgazdasági értékként is értelmezhető - ha a saját pályáján hagyják, nem növeli-e hasonlóan, vagy akár jobban az ország nemzetközi hírnevét és elismertségét, mint egy sportoló? Fogalmazhatnék úgy is: nem termelne-e nagyobb hasznot, mint amit pusztán a katonaság profitál a celebritás PR-értékéből?


Konkrét és szubjektív

Rain esetében a történések sora és az érzéseinek káosza az előzőek ismeretében sokkal jobban érthető. Természetesen nem tudhatjuk, hogy pontosan mi játszódott le benne, tehát a következőkben nagyrészt inkább szubjektív megérzésekre hagyatkozom, de talán így sem járunk messze az igazságtól. 

Először is: Rain is kérvények benyújtásával próbálta odébb tologatni a bevonulás idejét. Erre több jó oka is volt, mert sorozatosan követték egymást a vele történő rendkívüli események, amelyek miatt egyébként felkerülhetett az ország nemzeti büszkeség-listájára (első koreai előadó által tartott nemzetközi koncertturné, az első koreai színész által hollywoodi filmben játszott főszerep, egyáltalán az első koreai világsztárrá válásának ténye) - nehéz és értelmetlen döntés lett volna ezek helyett a katonaságot választani. Meglehet, még bízott is abban, hogy valamiféle csoda történik, és megmenekülhet az egésztől. Bár tisztában kellett lennie azzal, hogy erre nagyon kicsi az esélye, és talán az sem elképzelhetetlen, hogy férfias, és így harciasabb lényét azért izgatta is ez a kihívás. Félig tréfásan megemlítette, hogy az utolsó filmjében történő szereplésével már tulajdonképpen nyolc hónapot leszolgált, mert a laktanyában, teljesen katonai körülmények között éltek a forgatás alatt, és komoly kiképzésben is részesültek (Flight: Close to the Sun, ahol egy vadászpilótát alakít). Azt viszont nem lehetett könnyű megélni, hogy már fél évvel a bevonulása előtt nem hagyhatta el az országot, így nem volt lehetősége egyeztetni egy nagyszabású projekttervről. (Szerencsére a tárgyalófél megoldotta ezt a problémát: Richard Gere elutazott Szöulba.)

Rain megszerzett élettapasztalatának legfontosabb következtetése talán az, hogy sorsát magának kell irányítania. Rendkívül erős, szuverén gondolkodású személyiséggel állunk szemben, aki folyamatosan jelentős kockázatokat is rejtő, merész döntéseket hoz. Tizenkét éves korától kezdve tudatosan építette fel azt a birodalmat, amit mára meglehetős biztonsággal ural, és ez annak a megélésével járt együtt, hogy sorsának tényleg lehet maga a kovácsa. Szinte egész életét a színpadon töltötte, a magánéletet is feloldva egy sok-sok ezres virtuális családdal való létezésben. Ráadásul mindez találkozott a külső elvárásokkal is - nemzeti ikon lett, sőt, e téren komoly remények és elvárások súlya nehezedik továbbra is a vállára. Még mindig ő a legesélyesebb arra, hogy valóban betörjön az - a koreaiak részéről (is) fétisként kezelt - amerikai popzenei és filmpiacra. A kimondatlan elvárás érvényes a katonasághoz való hozzáállásban való példamutatásra is, neki ebben is elöl kell járnia.

Ugyanakkor pontosan tudja, hogy az emberi test nem zsarolható a végtelenségig, táncosként különösen rövid a teljesítőképesség ideje. Huszonkilenc évesen az ember már komolyan számolja az éveket, és bizony felelősen mérlegelnie kell, hogy mire fordítja az idejét. Két év kihagyás végzetes is lehet. Nem véletlen, hogy már évekkel korábbi nyilatkozatainak tanúsága szerint azt is mérlegelte, hogy harminc évesen felhagy az előadói tevékenységgel, és producerként működik tovább. 

Elgondolkodtató, hogy egy ilyen rendkívül tudatos, szabad egyéniség hogyan küzd meg azzal, hogy egy nagyobb erő egyszerre felülírja minden törekvését, és kényszerpályára állítja - és ehhez még elvárja örömteli statisztálását is! Mert a katonaság alatti időben megszűnik a művészlét, tilos a profitszerzéshez köthető bármely tevékenység, még a külvilággal való kommunikáció is a hadsereg PR-jának kezébe kerül.

A k-pop egy virágzó iparág, és mint ilyen, futószalagon ontja magából az újabbnál újabb termékeket. Nem véletlenül használom ezeket a rideg kifejezéseket az előadókra, mert a sorozatgyártásban valóban temérdek a tucatáru, és kevés a valóban egyedi ízekkel rendelkező tehetség. De mégis születik annyi, hogy a "régieknek" folyamatosan küzdeniük kelljen pozíciójuk megtartásáért, és két évnyi eltűnés a rivaldafényből bizony nem segít ebben. Innen is ered Rain félelme, amelynek kétségbeesésében hangot is adott - retteg attól, hogy az újdonságok varázsának hatására egyszerűen elfeledkezik róla a közönség. 


Konklúzió

Rain láthatóan tudatosan számot vetett mindezzel. Felmérte, hogy nem kerülheti el sorsát, és jobb, ha a legelviselhetőbb megoldások stratégiáját dolgozza ki. Az utolsó évben arra koncentrált, hogy a kétéves hiátust valahogy mégis kitöltse a jelenlétével. Egy új mozifilm és mérhetetlen mennyiségű reklám forgatása mutatkozott erre a legadekvátabb eszköznek, mert ezek a távollétében is folyamatosan jelen tartják a médiában és a köztudatban.

Továbbá egy hangsúlyozottan hazai közönségének szóló koncertturnéval búcsúzott, amellyel megpróbált egy rendkívül pozitív, vidám képet beleégetni magáról rajongóinak tudatába. Még a címadás is a helyes emlékezést segítette: "The Best Show". Minden koncert mérhetetlenül könnyed hangvételű volt, lenyűgöző közvetlenség áradt belőlük, az előadó és a közönség olyan természetességgel kommunikált egymással, mintha nem is arénákban lettek volna, hanem valami szűkebb körű, kellemes baráti társaságban. És már majdnem sikerült is a mutatvány.

Az utolsó koncerten 2011. szeptember 25-én azonban eljött a közönségtől és a teamtől való elköszönés pillanata, amely egyben a pályafutás éppen lezáruló szakaszától való búcsúzást is elhozta, ami éppen tíz évet ölelt fel - és minden történést, ami a Rain név égisze alatt megesett. Akkor és ott átszakadt benne a gát, elöntötték az érzések. A búcsúzás egy emberileg esendő pillanattá és egy megindítóan intim megnyilvánulássá változott. Ironikus, hogy Rain - aki ugyan nagyon érzelmes, de alapjaiban mégis egy erős, férfias karakter - pályája egy évtizeddel korábban édesanyja halála miatt egy hasonlóan intim megnyilatkozással indult, és most minden akarata ellenére (ideiglenesen) hasonlóképp zárult. Mi ez, ha nem a sors keze?

Közrejátszhatott ebben még az is, hogy éppen a nagyon szoros kapcsolat miatt, a rajongók a világ minden részéről elárasztották üzeneteikkel, amelyek a szokásos, sokszor hisztérikus tiniszerelmes megnyilvánulásokon túl rendkívül erős figyelemről, aggodalomról és szinte tapinthatóan megjelenő hatalmas szeretetről tettek tanúbizonyságot. Ezrével áradtak feléje a kézzel írott levelek, a tweetek és az egyéb netes bejegyzések. Bár Rainnek mindez nem lehetett szokatlan, mégis ennek az áramlásnak a hevessége olyan érzelmi turbulenciát okozott nála, amit saját problémáinak kezelése mellett már végképp nem volt könnyű átvészelnie. Egyszerre volt felemelő és megterhelő - itt az olyan szép, hogy az már szinte fáj hasonlat lenne a megfelelő - az a szeretetzuhatag, ami csak áradt és áradt feléje, mert nyilvánvalóan érzékelhetővé tette azt, hogy éppen mit birtokol, és ezzel azt is, hogy mit veszíthet el.


Rain nehezen elmondott szavainak fordítása (az időzítés egy másik, azóta sajnos elérhetetlenné vált felvételhez készült):
1:16 - Visszagondolok az életem elmúlt tíz évére. 1:50-2:00 - Nem akarok sírni az elmenetelem napjáig. 2:05-2:20 - Nincs nagyon mit mondani, és nem megyek el végleg... Csak hagyni akartam, hogy átessünk ezeken az időkön. Nagyon hálás vagyok a támogatásotokért. 2:39-2:53 - Valójában az egész koncert alatt gyors egymásutánban rengeteg emlék tért vissza bennem a debütálásom 2002-es április 28-i napjától kezdve. 3:59 - Azokból a régi időkből jövő emlékek áradása elöntötte a gondolataimat. 4:06 - Bi (Rain) név alatt... 4:14 - A fellépés közben... 4:25-4:33 - A régi meghallgatásaim emlékei jöttek elő bennem, ami elég nehéz volt nekem. 4:35-4:42 - Csodálom, hogy hogyan tudtam túlélni azokat a kemény időket. 4:51-5:15 - Már több mint tíz év telt el azóta. Akárhogy is, vissza fogok térni a szolgálatom teljesítése után. Nem kell mondanom, hogy azt kötelességem megtenni, és a 21 hónapos katonai szolgálat el fog repülni, a féltő aggódásotok értem túlzottnak tűnik. 5:23-5:28 - Bárhogy is, de vissza fogok térni a sikeres teljesítés után. 5:31-5:39 - Szeretnék köszönetet mondani nektek azért, hogy az elmúlt évtizedben csak értem éltetek. 5:44-6:44 - És köszönet Jo Don Won-nak, a J.Tune Camp képviselőjének, Gu Tae Won és Lee Il Kwon ügyvezető igazgatóknak, Lee Cheol Kwon csoportvezetőnek, menedzseremnek Kyung Ho-nak, aki zokszó nélkül megcsinálta az összes pocsék feladatot, a táncos csapatomnak, a vezetőnek Hyo Jung-nak, aki a legnehezebb munkát végezte, a Cloud rajongóklub tagjainak, és apámnak és testvéremnek - szeretlek, mert mindig ott voltatok velem amikor padlón voltam. És mindannyiukat szeretem. 7:05 - Visszajövök a sikeres teljesítés után. 7:13 - Ez semmiség. 7:17 - Jól vagyok... Nem akartam hagyni, hogy így lássatok engem, de úgy tűnik, hogy miattatok átléptem a józanság határait. 7:22 - Amúgy tudjátok, hogy az új filmem bemutatása januárban várható? 7:33-7:42 - Kérem, hogy mutassátok meg a Cloud erejét. Remélem, hogy minden Cloud tízszer meg fogja nézni a filmet! 7:48-7:57 - Cloud tagok és rajongók, köszönöm, hogy eljöttetek a koncertturnémra, Busantól kezdve a különböző városokon át Szöulig. 7:59 - Visszatérek a szolgálat sikeres teljesítése után. 9:18 - Ők a zenekarom tagjai. 
(Köszönet az angol forrásért rain bird-nek.)

Last minutes

Rain a bevonulása előtti utolsó pillanatokig dolgozott. "Tényleg úgy tűnik, nekem ez a sorsom." - mondta szelíd iróniával. A két nappal korábbi estén még egy ingyenes szabadtéri koncertet adott, és az utolsó délutánon a felvételek vágását ellenőrizte. Saját rituáléját teljesítve a napjába még belefért egy látogatás édesanyjának sírjánál, ahová most elkísérte édesapja és a húga is. A bevonulás napjának, 2011. október 11-ének reggelén egy nehéz búcsú következett az apjától, a koreai szokásoknak megfelelő tiszteletet és köszönetet kifejező mély meghajlással. Aztán egy gyors ebéd a legközelebbi barátokkal. A laktanya felé vezető úton az autóban még felvett néhány mondatot, melyekkel a rajongóknak üzent, ez került a hivatalos búcsúvideóba:


"Egy óra van már csak hátra a bevonulásomig. Az elmúlt tíz év alatt rengeteg dolgot sikerült elérnem a támogatásotok segítségével. Köszönök minden együtt töltött időnk alatti könnyet és nevetést, és a sok emlékezetes pillanatot. Szeretlek titeket."

Rövidesen pedig ott állt a laktanya kapujában egy Ázsia minden pontjáról összesereglett többezres síró társaság előtt, kamerák százainak kereszttüzében  Rain, a katonának álló világsztár

Még tökéletesen látszott rajta a konfúz érzelmi állapot. Megindultan, kissé remegő hangon kért elnézést a zűrzavarért, amit a bevonulásával a katonai bázisnak okozott. A barátai is elkísérték, és az ő ölelésükből kiszakadva találta magát a katonai drill első sokkoló pillanataiban. Hirtelen vezényszavak ordításai és harsogó indulók hangjai vették körül  Jung Ji-hoon közlegényt.






Másnap a katonai szabályoknak megfelelően az újoncok számítógéppel sorsolták ki saját kiképzésük helyszínét. Erre az eseményre - első alkalommal - bebocsáttatást nyert a média, mivel a hadvezetés hangsúlyozottan demonstrálni kívánta, hogy Rain semmiben sem részesül kivételezettebb bánásmódban, mint társai. Ám amit ezek a képek megörökítettek, az ennél sokkal izgalmasabb. Mert látható rajtuk a személyiség védekezési mechanizmusának lenyomata: az előző napi érzelmes Rain sehol sem volt. Egy merev, kifejezéstelen arc köszönt vissza a képekről - mintha mindaz, ami addig történt, megfagyott volna benne. De előbújt valami új: a katona, aki megteszi, amit meg kell tennie. És ha mindez már elkerülhetetlen, akkor konzekvensen önmagához, ezt is a tőle telhető  legjobban akarja csinálni. 





Esszencia

Rengeteg sajtós volt jelen ezen az eseményen, és egyikük rendkívül érzékenyen meglátta ezt a sajátos helyzetet: egynek lenni a sok közül, de mégsem beolvadva a tömegbe. És pontosan bemutatta ennek a pillanatnak a különleges magányosságát. 

Seo Seong-yi  "Rainből katona lesz" című fotója 2012-ben első díjas lett a 48. Koreai Sajtófotó Kiállítás művészet & szórakoztatás kategóriájában.

Olyan ez a kép, mintha mindazt magába sűrítené, amit megpróbáltam írásomban érzékeltetni.








Szerző: Harudo11
A képek forrása:
http://images.politico.com/global/politico44/101028_south_north_korea_dmz_ap_392_regular.jpg
http://www.mtvk.com/wp-content/uploads/2011/04/raintime100.jpg
http://birain2011wawa.files.wordpress.com/2011/09/23-09-2011-bi-rain-flight-close-to-the-sun-picture-by-dc1.jpg
http://www.allkpop.com/2011/07/rain-to-tour-korea-with-the-best-show-before-he-enlists
http://www.soompi.com/forums/topic/346-rain-%EB%B9%84-bi-official-thread/page__st__25660







 

3 megjegyzés:

Dana írta...

Borzasztóan izgalmas volt ez a poszt, nagyon sok mindenről maradtam le akkoriban és nem is tudtam erről a sajtófotóról sem. A videók is szuperek :)

juud írta...

köszönöm ezt a remek irást, összefoglalást, megmutatást.
szorult persze a torkom, és még majdnem egy év van hátra.

Harudo11 írta...

Köszönöm, és átérzem... Abban az időben senki sem tudta kivonni magát a történések hatása alól, még ilyen távoli követőként sem.