Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2003.05.20.

KEDD / TUESDAY





MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?





🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


A NAP HÍREI ÉS TUDÓSÍTÁSAI (áttekintés):


📰   아이뉴스24 - "불법 음악사이트 적극 대처"…음반업계, '서비스추진위' 설립


🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧




A cikk az illegális online zeneszolgáltatók visszaszorítása érdekében létrehozott Szolgáltatásfejlesztési Tanács megalapításáról számol be. Raint azon zenészek között említik, akik együttműködési szándékukat fejezték ki az illegális szoltáltatók felszámolására.




아이뉴스24
 
iNEWS24




"불법 음악사이트 적극 대처"…음반업계, '서비스추진위' 설립

 기사입력 2003.05.20. 오전 10:45 최종수정 2003.05.20. 오전 10:45


음반업계들이 온라인음악의 음원권리 보호 및 서비스 강화를 위해 '서비스추진위원회'를 설립했다.

한국음반산업협회(회장 박경춘), 음반회사협의회(회장 함용일), 음반기획사협의회(회장 김경남), 만인에미디어(대표 임승일 남현승) 등은 온라인에서 불법으로 음원을 서비스한 업체를 대상으로 강력한 대응책을 마련하고 양질의 음악서비스를 제공하기 위해 '서비스추진위원회'를 발족했다고 20일 발표했다.

'서비스추진위원회'는 음반사 대표 3인, 기획사 대표 3인, 직배사 대표 1인 등 총 7인으로 구성됐다. 위원장에는 예당엔터테인먼트의 변두섭 사장이 선임됐다.

서비스추진위원회는 벅스뮤직, 맥스MP3, 푸키, 아이뮤페 등을 비롯 음악스트리밍 및 MP3 라운로드 32개사와 최근 공소기각 판정을 받은 소리바다에 대해 강력하게 법적 조치를 취할 계획이다.

또 지난 4월 22일 민간음원 통합관리 대행업체로 선정된 만인에미디어는 콘텐츠제공업체들로 부터 받은 수익중 50%를 온라인음악 불법단속을 위한 자금으로 활용할 예정이다.

만인에미디어의 임승일 사장은 "만인에미디어는 침체된 음반시장 활성화와 새롭게 떠오르는 뉴미디어를 통한 음반사 및 기획사의 이익을 위하여 투명한 음원관리를 위한 메타데이터베이스 등 인프라 구축에 주력할 것"이라고 말했다.

변두섭 서비스추진위원회 위원장은 "금번 서비스추진위원회의 설립은 실질적인 음악저작재산권자인 음반사와 기획사가 권리를 보호코자 보다 합법적 테두리에서 실질적인 대안들을 추진해 나가기 위함"이라고 말했다.

또 그는 "만인에미디어를 음원통합관리업체 및 불법서비스 단속업체로 선정했으나, 모든 결정은 ‘서비스추진위원회’가 하되 새로운 서비스 및 미디어플랫폼 출현 등 중요한 사항에 관해서는 권리자의 추인을 거쳐 투명한 결정시스템에 따라 결정할 것”이라고 말했다.

서비스추진위원회는 20일 불법복제를 방지하는 솔루션인 DRM(디지털저작권관리) 구축을 위한 제안요청서(RFP)를 발송했다. 서비스추진위원회는 다음주 중 공개 프리젠테이션을 거쳐 업체를 선정할 계획이다.

또 6월중으로 온라인음악 불법사이트 근절 기금마련을 위한 유명가수의 콘서트를 개최하는 등 적극적인 홍보도 개시한다.

서비스추진위원회는 "GOD.,김건모, 박진영, 장나라, 이기찬, 김범수, 왁스, 자두, 비, 싸이, 박지윤, 세븐, 하지원, 더네임, 린, 이정현, 캔, NRG, JTL, 유진, 강성훈, 클레오, 브라운아이즈,엄정화, 코요테 (무순)등 국내 가수들도 불법음악 서비스 근절에 적극 협력하겠다는 의사를 표명했다"고 덧붙였다.

/국순신기자 kookst@inews24.com




🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


























Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése