Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

> RAIN KRÓNIKA: 2012.01.31.





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=22032&page=68&searchType=title&searchStr=
secession

[Eng.trans] Rain's photo taken two days ago.

képek

가뭄에 단비?? ㅋ

이틀된 따끈한 비느의 사진이랍니다..
딸아이 선배가 제대하면서 함께찍은 사진이라메 펫북에 올린것을
엄마보라며 보내줬네요..
엊그제 제대할때라니까 비느의 가장 최근사진 같아요..
딸 선배의 인권을 위해 과감히 잘랐읍니다..
묻지도 따지지도 않고 올리는데 괜찮으려나??ㄷㄷㄷ

비고픔이 조금이나마 해소가 되실거 같아 올립니다..^^



Is it like a welcome rain which brings an end to the long drought?

This is Rain's photo taken two days ago.
Before leaving the army, my daughter's senior posed for a photo with Rain, and the senior put the 
photo that presents himself and Rain together on Face Book.
The part of the image showing the senior was edited and cut off to protect his privacy right.
From what the senior left the army a couple of days ago, I conclude it is Rain's latest photo.

English translation by 화니







































http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=49332&page=319&searchType=title&searchStr=
ratoka

10-07-28 Rain @ MCM Event






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=49333&page=318&searchType=title&searchStr=
vincet57

Rain teddy bears

credit : rainstorm blog




http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=26&bcmSeq=5&seq=52190&page=214&searchType=title&searchStr=
ratoka

12-01-31 Apple Daily News - Rain秘密休假



source : Apple Daily // ratoka @ YT
http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=26&bcmSeq=5&seq=52189&page=214&searchType=title&searchStr=
vincet57
12-01-31 台灣蘋果日報 - 蘋果星動態_Rain秘密休假
credit : 台灣蘋果日報  - 蘋果星動態 // re up sherrysss
















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése