Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

> RAIN KRÓNIKA: 2011.01.22.


hongshi @hongshi_jabha Jan 22, 2011

연초부터 이건 아닌거 같은데... http://plixi.com/p/71533723



RAIN
@29rain
17:03 (KST)

Replying to @hongshi_jabha (Az eredeti tweet hiányzik)

@hongshi8083 헉 괜찮은거야?? 그러게 너무 연습많이하지말라니까!!!!!!!!!!!!!^^[hongshi8083 Are you okay? So don't practice too much!!!!!!!!!!!!!^^







💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦



http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=26&bcmSeq=5&seq=51046&page=290&searchType=title&searchStr=
scorpiola

[Fancam Mix] 101231 Adieu 2010 With Rain_It's Raining


Credit: Fancam by 마리79 (b4마리) + O.S + 비만관리 + miyupy // Edited by 지하마녀 ch[B] // cogns0526 @ youtubehttp://www.youtube.com/watch?v=LWYeES88BCs


http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=20835&page=148&searchType=title&searchStr=
ratoka

Rain Lotte DFS 2011 Calendar

credit : sherrysss @ raincloudhk







http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=20836&page=148&searchType=title&searchStr=
ratoka

10-12-31 Adieu 2010 with Rain

credit : DC







http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=20837&page=147&searchType=title&searchStr=
ratoka

Rain's Video display at Star Avenue

Credit : adetted @ YT & Rainlegend

 http://www.youtube.com/watch?v=6xi5g7D7da0






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=20838&page=147&searchType=title&searchStr=
ratoka

[Eng trans] 11-01-22 Rain @ twitter 

11-01-22 Rain @ twitter

source:29rain + hongshi8083 @ twitter
trans by CloudUnite @ twitter


kép
































































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése