Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

> RAIN KRÓNIKA: 2011.02.24.




http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=20987&page=137&searchType=title&searchStr=
ratoka

[24-Feb-11][Newsen]Red Muffler starring Rain will be filmed on location in his father's hometown.

kép

'Red Muffler', a ten billion won blockbuster starring Rain, is expected to be filmed on location in his father's hometown, Seosan, in Chungchungnam-do. where he spent his childhood for a while.


This year's much anticipated blockbuster film 'Red Muffler' tells of the story of South Korea's fighter pilots' life-and-death struggles to resolve a crisis in the Korean peninsula on the brink of war.

In the movie, Flight Lieutenant 'Jung Tae Hoon' (Rain), the youngest fighter pilot in the Black Eagle team best qualified, tries an absolutely forbidden maneuver in which the speed is sharply lowered to zero knot while putting on an air show, so he gets into trouble with the team and is shunted off to the 21st Combat Aircraft Wing, a regional combat air patrol. While there, he falls in love with Sergeant 'Yu Se Young' (Shin Se Kyung), a female aircraft mechanic who is very strict and uptight.

According to officials on the 24th, "With wholehearted cooperation from Air Force, the director and the leading actors have already had some rehearsals several times while looking for air bases such as in Haemi, Cheongjoo, and in Daegu, including Seosan of Chungchungnam-do for the final decision on the set that deserves the movie."


Adding, "Rain feels a strong sense of responsibility and expectancy that he didn't have before getting to play the venerated air force pilot in the movie. We'll shoot it, combing brilliant computer graphics with live-action location shots not seen in the past in this country."




Credit to Newsen http://news.nate.com/view/20110224n05588
Brief translation by rain bird.





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=20988&page=137&searchType=title&searchStr=
ratoka

제2회 대한민국 서울문화예술대상 참여 안내  

source:

http://rain-jihoon.com/n2/notice_view.php?page=1&No=325&bSeq=477






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=20989&page=137&searchType=title&searchStr=
ratoka

[Fan acct] 11-02-24 Rain (Bi)

source:http://twitpic.com/436kat

사장님 있는 야근날 저녁 은 무조건떡뽀끼 ㅜ ㅜ 이제 진짜 질리기 직전 인데... 얼마나 맛있게 드시 는지... 없었던 연옌 싸인 ~ ~ 역시 비 싸인 있었고 ~ ~ 엠블랙 지오 ㅋ둘이같이왔낭 ~ ~






































































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése