Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

> RAIN KRÓNIKA: 2011.04.10.





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=21329&page=115&searchType=title&searchStr=
ratoka

11-04-10 Fancam - Rain @ LCCT Airport Arrival



Credit : zeel2001@ YT



http://www.youtube.com/watch?v=3Rt758H5iy8






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=21330&page=115&searchType=title&searchStr=
ratoka

11-04-10 Rain in official programme book

source :NovembeRedCloud // http://yfrog.com/h0x1gomj






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=21331&page=115&searchType=title&searchStr=
RoseHoong

RAIN's Malaysia F1 Billboard/Prog Book/Stage... 

RAIN arrived safely in Malaysia! God Bless!
RAIN's F1 Billboard on the way to his Concert Venue...

4 video hiányzik

By Courtesy of NovemberRedCloud
 




http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=21332&page=114&searchType=title&searchStr=
ratoka

(update)110410 Rain @ LCCT Malaysia Airport  


Credit as tagged /raincloudhk





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=21333&page=114&searchType=title&searchStr=

Fancam]110410 Rain @ LCCT Malaysia Airport


Credit :mykpophuntress // ratoka @ YT


http://www.youtube.com/watch?v=VyQrEN6wAWM





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=21334&page=114&searchType=title&searchStr=
ratoka

11-04-10 Rain Malaysia 2011 Grand Prix Concert Rehearsal

source : http://plixi.com/p/91132944






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=21335&page=114&searchType=title&searchStr=
ratoka

11-04-08 Rain in a bike shop


credit : DC






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=21336&page=114&searchType=title&searchStr=
ratoka

11-04-10 Rain in Malaysia F1 garage

Rain (the band) also popped by our garage earlier...
source : http://yfrog.com/gzaontwj





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=21337&page=114&searchType=title&searchStr=
ratoka

11-04-09 Rain comes to Shinhan Bank's celebration

From ; DC

어제 신한공연때 사진들임 ㅋㅋ
내동생 친구가 갔다왔데 앞자리에서 본듯 !! 동생한테 부탁해서 동생친구싸이 일촌공개된거 퍼온거임 !!
대박멋있음 ㅠㅠㅠ 내일 동생한테 학교가서 친구한테 후기좀 얻어오라고 부탁해놨음 ㅋㅋ
이거보구 힘내서 투표하자구!!
근데 다른데로 퍼가는건 좀 자제해줬음 좋겟어 ^^;;
여기서만 보자 ㅋㅋㅋ
혹시 떡밥 더 있음 동생한테 부탁해서 또 올랄께 ㅋㅋ








http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=21338&page=114&searchType=title&searchStr=
ratoka

11-04-10 Fancam - Rain @ 2011 Malaysia Grand Prix Concert  


credit : Baki Zaina // ratoka @ youtube 
http://www.youtube.com/watch?v=yKUKXT6c30g


Rainism
http://www.youtube.com/watch?v=olWyYaXi2dA





























































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése