Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

> RAIN KRÓNIKA: 2017.01.17.





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=20817&page=149&searchType=title&searchStr=

11-01-16 MBLAQ Fanmeeting @ MBC Section TV_Mention Rain

Credit : tudou // re-up ratoka@youtube
http://www.youtube.com/watch?v=G-32ROUc39I







http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=20818&page=149&searchType=title&searchStr=
ratoka

Rain Nikon New event

source: nikon //shelly @ raincloudhk







http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=20819&page=149&searchType=title&searchStr=
ratoka


비느님은 파리에서도 멋져주시고..ㅋ awsome!!!

Source : http://gall.dcinside.com/list.php?id=rain&no=290048&page=1&bbs

감기몸살로 금욜부터 렌월드에서 뭔 기차가 칙폭했는지도 전혀 모르고 산다..
복습 좀 시켜줄 사람?
글쿠 다시 달려줄 은혜로운 갤러 없냐?


비느님은 파리에 도착하셔서도 그 빛을 숨기지 못하신건지 멋지시대..
일주일 일정이시니깐 몇일만 이 캐캐묵은 공기를 견뎌내면 오실거니깐.. 
잘 이겨내고들..

아.. 코막혀..

참..

머리는 공항짤에서 본것 처럼 짧아졌고 밝은 갈색이라네..
검정색네모난뿔테안경에.. 빨간목도리에다가 쟈켓차림이었고... 일식당에 가셔서 식사하신듯해..
빽가님이 찍은 비느님 사진을 보면서 ..좀 귀여운 말씀 하셨다고.. 장난치시면서...
글쿠 바지를 하나 사셨나본데 사이즈가 한치수큰지 바꿀까 뭐 그런 얘기를 하셨다고..

아마도 콘서트하시느라 살이 더 빠지신건 아닐까 혼자 뻘생각해봤어..

이런 얘기 정도는 해도 되지?















































































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése