Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

> RAIN KRÓNIKA: 2011.03.05.






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=21088&page=131&searchType=title&searchStr=
CUCCI

제자들이 받은 아카데미상만 32개, 할리우드의 ‘스토리 대부’ 로버트 매키


http://news.nate.com/view/20110305n00496





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=21089&page=131&searchType=title&searchStr=
ratoka

[05-Mar-11][Nate]Rain is mentioned by 'Robert Mckey', the kingpin of hollywood's storytelling genre.


 kép

Reportedly, 'Robert Mckey', the kingpin of hollywood's storytelling genre, recently saw Ninja Assassin in which Rain stars. How did he evaluate Rain's acting in the movie?

"Rain's acting was dynamite, and so charismatic. It was like that when I first saw 'Brad Pitt' in movie 'Thelma and Louise'. Actors with charisma always stand out however they are in the corner.

If Rain decides to buckle down and go to hollywood, he has to be stuck in the culture of each of the counties while leaving his native land for LA or London. He has to experience different worlds from where he's been.

It can be difficult for him to work at the same time both at home and overseas, but he can succeed if he tries 100%. Can he make something of himself? I don’t see why not.

'Tony Leung Chiu Wai' (梁朝偉) and 'Jakie Chan' (成龍) have also been onto something big, haven't they?"



Credit to Jcube Interactive Inc
http://news.nate.com/view/20110305n00496

Brief translation by rain bird.





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=21090&page=131&searchType=title&searchStr=
ratoka

[Fan acct] 11-03-05 Rain showed up at the Sahng Ahm E&M Center today (Mar.5th)


Rain showed up at Cold Stone, an ice cream shop, inside the Sahng Ahm E&M Center and had ice cream I made there !♥

According to sources, Rain practiced reading the script of movie 'Red Muffler' at the center today, that is called Seoul's hollywood.


http://gall.dcinside.com/list.php?id=rain&no=293847&page=1&bbs=
http://gall.dcinside.com/list.php?id=rain&no=293848&page=1&bbs=
English translation by rain bird.



http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=21091&page=131&searchType=title&searchStr=
ratoka

11-02-20 Rain @ KN TV_ Happy Time


Credit : rainsnow //ratoka @youtube


http://www.youtube.com/watch?v=c1jkYutL5Nc






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=21092&page=130&searchType=title&searchStr=
ratoka

Rain Rainy Day season 3 pic

credit :RainAngel

[Info]rainy Day season 3 will be aired on 2 April 2011
http://www.mnetjapan.com/variety/0670/





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=21093&page=130&searchType=title&searchStr=
ratoka

[HQ] Rain Esquire Magazine pic (March 2011 Issue)  


Credit :RainAngel











































































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése