Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

> RAIN KRÓNIKA: 2011.01.07.




http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=20784&page=151&searchType=title&searchStr=
ratoka

[06-Jan-11][allkpop]Rain’s fatherly charms and fondness for daughters

kép

Netizens on an online community recently put together a compilation video of Rain being a “player” for his supposed daughter obsession which has since become a viral topic on the internet.

During Rain’s appearance on SBS “Strong Heart” during his “Love Song” promotional days, the singer expressed, “I want to live in a house full of daughters so that I can take my pretty daughters to kindergarten every day and buy them nice food.”

In the video, you can see Rain meeting a friend and their child son in the hallway of a broadcasting building, greeting them happily thinking the child was a daughter. In another scene, Rain is seen tightly hugging a little girl at one of his fan meetings, displaying his father-like charisma. The singer also once made a guest appearance on a radio program where he showed his enthusiasm to be father, to the point where he even talked about what kind of fashion his daughter would have.

Fans who watched the video commented, ,”Rain will be a prosperous dad”, “Why am I becoming jealous that he’s obsessive over daughters”, and “I want to become that daughter.”

Meanwhile, Rain recently wrapped up his concert in December 2010 and will endure a shorter break to speed up the filming of his movie, “The Red Muffler.”

Source: BNT News via Nate // allkpop







http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=20785&page=151&searchType=title&searchStr=
ratoka

11-01-04 Rain @ Y-Star news_Star Move by where 2011


credit : ystarchannel 1 @ Youtube








http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=20786&page=151&searchType=title&searchStr=
ratoka

110107 Rain @ Y-star News_Adieu 2010 with Rain


credit : ystarchannel 3 @ Youtube


http://www.youtube.com/watch?v=y8Dj0SIpBvk







http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=20787&page=151&searchType=title&searchStr=
ratoka

101231 Rain @ 浙江衞視 _Rain @ 2010 JYP NATION concert

credit : 浙江衞視 // re-up ratoka @ youtube



http://www.youtube.com/watch?v=CR25GZ7FYZs







http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=20788&page=151&searchType=title&searchStr=
ratoka

[07-Jan-10][Newsen]‘Kim Kowang Min' took a sauna with Rain yesterday.






http://www.youtube.com/watch?v=s9D_ltZmUWs

‘Kim Kowang Min' showed off his acquaintance with Rain (his real name, Jung Ji Hoon)

In MBC TV's 'Luck Show series 2' aired on January 5th, ‘Kim Kowang Min' proved that he has an intimate acquaintance with Rain.

‘Kim Kowang Min' and Rain have become intimate since they were in school, but the cast asked ‘Kim Kowang Min' to reconfirm whether or not that is the case.

‘Kim Kowang Min' astonished them by saying on this, "We always go around together. I took a sauna with him again yesterday."

Then, 'Heo Joon', one of the cast, even asked a question that is intriguing to people and raised a laugh, "You could see all the way to Rain?" In particular, it also made the female audience including 'Baek Bo Rahm' Imagine Rain's naked body.

Continuing, ‘Kim Kowang Min' said that he felt glorious by saying, "Rain'll monitor this program I appears on." and, other cast members could not hide their joy upon hearing that, "Is it true that Rain is watching this program?"


Meanwhile, ‘Kim Kowang Min' and Rain played their parts enthusiastically in KBS 2TV 'The Fugitive Plan B' that recently went off the air.



credit to Newsen http://news.nate.com/view/20110107n06483?mid=e0102
Brief translation by rain bird.














































































 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése