Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

> RAIN KRÓNIKA: 2010.11.20.





 http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=20488&page=171&searchType=title&searchStr=
비해바라기

대만 잡지에 나온 도망자 플랜비 잡지 갭쳐(도플비 공홈 펌)

13 Nov 2010 - Color 2010 No .192 [Taiwan Magazine]



14 Nov 2010 -  韓流★感 Vol.08 [Taiwan Magazine]   


 credit: sherrysss
from: rainhk




http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=20489&page=171&searchType=title&searchStr=
비해바라기



4부 연장설 '도망자' 제작사 측 "계획 없다"

2010-11-19 14:11 

KÉP hiányzik


KBS2 드라마 '도망자 플랜비'(이하 도망자)의 제작사 측이 연장 없이 계획대로 방송을 마무
할 계획이라고 밝혔다.

'도망자' 제작사의 이인수 PD는 "현재 드라마 연장에 대한 계획은 전혀 없다. 제작진 내부에
서 논의되고 있는 내용도 없다"고 밝혔다. 이어 "현재로선 계획대로 드라마를 마무리할 예정
이다. 드라마 연장에 대한 이야기가 나온 이유에 대해선 잘 모르겠다"며 "제작진이 드라마를
잘 마무리하기 위해 하루 하루 열심히 노력 중이다. 끝까지 지켜봐 달라"고 말했다.

20부작으로 기획된 '도망자'는 극 후반부에 접어들면서 흥미진진한 이야기 전개와 감각적
영상으로 호평을 받고 있다. 이에 4부 안팎이 연장될 것이며 제작진과 출연진이 일정을 조율
중이라는 이야기가 돌기도 했다.

하지만 '도망자'의 연장 방송에 대한 논의가 진행된다 하더라도 주연 배우 비의 광저
우아시안게임 폐막식 참석 관계로 스케줄 조정 조차 쉽지 않을 전망이다. 비는 오는 2
7일 중국 광저우올림픽 스포츠센터 아오티 메인스타디움에서 열리는 광저우아시안게
폐막식에서 단독 무대에 오른다.

한편 지난 18일까지 총 16회가 방송된 '도망자'는 4회 만을 남겨두고 있다.


정해욱 기자 amorry@sportschosun.com
Credit to Sportschosun
http://sports.chosun.com/news/ntype2.htm?id=201011200100200990011762&ServiceDate=20101119





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=20490&page=171&searchType=title&searchStr=
ratoka


[20-Nov-10][sports.chosun]The Fugitive Plan B' won't be extended by 4 more.


kép


KBS 2TV's mini series 'The Fugitive Plan B' production said, "There is a rumour 'The Fugitive Plan B', that was originally of 20 episodes, will be extended by 4 more, but there is nothing in it. The plan will go ahead as original."

By the second half of the drama, 'The Fugitive Plan B' that has been originally of 20 episodes, is highly acclaimed for both its exciting stories and its sensuous image.

So, there is a rumor circulating that the drama production may have to rearrange their schedule to make it extended by 4 more, but even if the plan is on the floor, there is little reason to be optimistic even about his flexible schedule because Rain is scheduled to participate in the closing ceremony of the Kaohsiung Asian Games.

Rain'll hit the stage alone at the closing ceremony of the Kaohsiung Asian Games to be held in the main stadium of China's Kaohsiung Olympic Sports Center upcoming 27th.

Meanwhile, there are only 4 episodes left of the series.

Sports Josun //sports.chosun.com/news/ntype2.htm?id=201011200100200990011762&ServiceDate=2010111
Brief translation by rain bird.




http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=20491&page=171&searchType=title&searchStr=
ratoka

Rain Nikon new pic
source:nikon // cap by ratoka





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=20492&page=170&searchType=title&searchStr=
ratoka

 Rain @ High Cut Magazine
Credit mimi2 blog
































































































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése