Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

> RAIN KRÓNIKA: 2011.01.27.




http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=20863&page=146&searchType=title&searchStr=
ratoka

[Eng trans] Rain @ twitter on 26/01/2011

cap by ratoka
English translation by rain bird

kép





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=20864&page=146&searchType=title&searchStr=
ratoka

[Info]RAIN Beijing Concert 2011_Adieu 2011 with Rain  



source: http://www.t3.com.cn/project/184235.html







http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=20865&page=146&searchType=title&searchStr=
ratoka


[27-Jan-11][allkpop]Rain is now computer literate!

kép


Singer/actor Rain is no longer computer illiterate!

On January 26th, Rain posted on his Twitter a picture of him next to the Eiffel Tower and a caption saying, “I finally hatched out of my egg. I’m a guy that can upload pictures now.”

In the picture, Rain is wearing a coat with the Eiffel Tower in the background. Rain’s face is not very visible, but he strikes a pose that attracts a lot of attention.

Rain had garnered interest for being computer illiterate by previously stating, “I had Twitter for over a year already but I still don’t know how to do anything on it.”

Upon reading his latest tweet, netizens commented, saying, “Finally you’re computer literate!”, “That’s a really good picture of yourself.”, and “Congratulations on uploading a picture!”.

Source: Review Star via Yahoo! Korea//allkpop





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=20866&page=146&searchType=title&searchStr=
ratoka

[27-Jan-11][Star Today] Rain selected as the star to give children a lot of cash gifts to celebrate the New Year.

kép

In a recent survey by music site 'Monkey3', from the 20th to the 26th, Rain came first place as the star to probably give younger people a lot of cash gifts to celebrate the New Year, having overwhelming support with more than 65 percent (1,122 votes) of total respondents. (1,725 votes)

The majority of respondents said, "Rain seems to give children a lot of cash gifts to celebrate the New Year because he loves them a lot."

Meanwhile, gagman 'Yu Jae Seok' came in second (359votes), gagman 'Kang Ho Dong' and actor 'Bae Yong Joon' third...and singer 'Yun Jong Sin' sixth.



credit to Star Today http://star.mk.co.kr/new/view.php?mc=ST&no=61739&year=2011
Picture : http://www.mydaily.co.kr/news/read.html?newsid=201101271605381115&ext=na
Brief translation by rain bird.
 













































































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése