Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

> RAIN KRÓNIKA: 2011.02.20.




http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=20965&page=139&searchType=title&searchStr=
ratoka

[19-Feb-11][allkpop]Baekga shares a photo from Paris with his best friend, Rain


kép

Koyote’s Baekga recently posted some photos he took with his good friend Rain.

On his mini homepage, Baekga and Rain are see sitting together with the famous Eiffel Tower as the backdrop, The photo has been captioned. “by100 & rain paris by100” . The boys fit in perfectly with the chic and cosmopolitan city, thanks to their individual and polished style.

Fans praised Baekga’s bold fashion sense, as he rocks a 2:8 hairstyle – normally, it’s very difficult to pull off successfully. Rain, on the other hand, sports a short hairstyle that shows off his clean image.  Because of their different styles and personality, it could almost be said that these pictures came from a fashion photoshoot.

Netizens gushed over the photo, as they recalled that Baekga and Rain have a very close friendship. To recap, Baekga was unfortunately diagnosed with a brain tumor a little over a year ago. His surgery was a success, and he has been recovering very well the past few months. Baekga revealed through SBS’s “Strong Heart” that Rain came to visit him a couple of times, and that he even cried over him.

Fans commented, “They look like true best friends.” “In a strange way, these two people fit well together.” “Was Paris this hot?”.

Source + Picture: Korean Economics via Naver // allkpop







http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=20966&page=139&searchType=title&searchStr=
ratoka

110212 Rain with his dancers at a ski resort in Japan's Hokkaido


Credit : michèle84 @ rainlegend





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=20967&page=139&searchType=title&searchStr=
ratoka

11-02-16 Rain @ Drama City Seoul - Making The Fugitive Plan B(8:55min version)



Credit : Ratoka @ Youtuba


http://www.youtube.com/watch?v=qAaa-wMU9Bs









http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=20968&page=139&searchType=title&searchStr=
ratoka

11-02-15 Rain @ Mnet Wide Ent News_Star ID behaind story


Credit : Rainsnow // re-up ratoka @ youtube






http://www.youtube.com/watch?v=z-UWliXdkJI


Rain part : 0:23~


Rain who is 30 years old on New Years has recently been absorbed in twittering.
When he posted on twitter, "Now I'm 30, so I try to replace 29rain with 30rain, but I don't know how.", many of his fans were scrambling to teach him how, "I'll teach you how."




Credit : Rainsnow // re-up ratoka @ youtube
English translation by rain bird.






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=20969&page=139&searchType=title&searchStr=
ratoka

(update)11-02-20 Rain guest @ PSY Concert 

11-02-20 Rain guest @ PSY Concert


비 봤다 비비비비비 비느님 비 비 비 잇츠 류ㅔ이닝 여자들 난리남 나포함ㅋㅋㅋㅋㅋ 몸이 어우 완전 어우 짧고 굵게 세곡 부르고 내려가심ㅋㅋ

Saw Rain. Bibibibibi Bineunim (Rain God) bibibi It's R~~aining...

With the appearance of Rain, there was a big commotion among the crowds, especially women...kekekekeke.

I was filled with admiration when I saw his sexy hunk appeal..He sang only 3 songs but made a strong impression on me, and then left the stage..keke..

.
초대가수 "비" 반갑다. 몸 좋더라

I was so glad to see Rain. He's in very good shape. 


RAIN~!!!!!!!!!저기 있어야했어 ㅠㅠㅠㅠㅠㅠㅠㅠㅠㅠ

Rain~!!!!!!!!!! I should have been there ㅠㅠㅠㅠㅠㅠㅠㅠㅠㅠ



syu1426 + graceleeahn + master0625  @ twitter
English translation by rain bird.






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=20970&page=139&searchType=title&searchStr=
ratoka

110220 Mention Rain @ MBC Section TV (Edit Rain Part)

Credit : ratoka @ youtube



http://www.youtube.com/watch?v=Az1nOWLv3i8



























































 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése