Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

> RAIN KRÓNIKA: 2011.08.01.







http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48176&page=396&searchType=title&searchStr=
vincet57


[Pic]Fanmade August - September 2011 Calendar

credit : cloud - tw by sherrysss





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48177&page=396&searchType=title&searchStr=
huda

11-07-31 Rain pic yesterday

cr : http://twitpic.com/5yu056

왼손엔 월드스타 오른손엔 과자 봉다리 뭐가 부러우십니까 허땡님 ㅋㅋ http://t.co/CCYq1fG

월드스타의 배웅을 받으며 오른손에 과자를 한가득 들고 복귀하는 허승범이병의 위엄 엄청나다 ㅋ







http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48178&page=395&searchType=title&searchStr=
mizorain

8月カレンダー

THE BEST SHOW 의 성공을 기원합니다.  ♪\(*^▽^*)/\(*^▽^*)/\(*^▽^*)/






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48179&page=395&searchType=title&searchStr=
ratoka
 
Rain Filming Flight Close to the Sun 

















































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése