Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

> RAIN KRÓNIKA: 2011.07.31.





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48170&page=396&searchType=title&searchStr=
ratoka

The Best show 2011 poster

source : min_ji0614 @ twitter  //  http://twitpic.com/5y3zkk







http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48171&page=396&searchType=title&searchStr=
ratoka

11-07-31 Rain VIPS new picture  


source : http://ivips.net/140135311704 // raincloudhk // cap by ratoka






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48172&page=396&searchType=title&searchStr=
huda


Rain filming

제눈 앞 에 가수 비와 배우 신세 경이 있습니다 좋겠죠...!!؟ ㅋ ㅋ ㅋ

cr :http://twitpic.com/5ybp4r






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48173&page=396&searchType=title&searchStr=
ratoka

Fugitive PLAN B DVD-BOX-1+2 (Japan version)

 

Credit : Rain Angel







http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48174&page=396&searchType=title&searchStr=
scorpiola

'逃亡者(도망자): Plan B' DVD-BOX 1 & 2(JP Ver.)  


Credit: amazon.co.jp



内容紹介

この愛だけは、逃さない!

ハリウッド・デビューも果たしたアジアのスーパースターRAIN(ピ)が、大ヒット「フルハウス」、「このろくでなしの愛」に続き5年ぶりにドラマ復帰!
今秋には徴兵・入隊が予定されており、2年間の入隊直前に贈るファン感涙の作品!


01

【STORY】
お金と女性には目がない国際探偵協会の名探偵ジウ( RAIN )。生まれもった話術・知略と身体能力でどんな案件も解決し、国際的に活躍している。
ある日、「メルギデック」という正体不明のものから命を狙われている美しい女性ジニ(イ・ナヨン)から、「メルギデック」が何者なのか調べて欲しいと依頼がくる。
お金と美しい依頼人のために、アジア各国を駆け巡って事件を解決しようとするジウ。
しかし、様々な影の人物が浮上し、事件は予想もしなかった展開に転がっていく。悪戦苦闘する中、ジウのジニへの気持ちも次第に大きくなるが・・・

【キャスト】
演出・・・クァク・ジョンファン
脚本・・・チョン・ソンイル
キャスト・・・RAIN(ピ)、イ・ナヨン、イ・ジョンジン、ダニエル・ヘニー、竹中直人、上原多香子、ソン・ジェホ


02-04

【Copyright】Licensed by KBS Media Ltd.(c)Domangja S1

※発売前のジャケット写真、商品仕様、映像特典などは予告なく変更となる場合がございますのでご了承ください。







http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48175&page=396&searchType=title&searchStr=
ratoka

11-07-31 Rain Signature

credit : chanbin106 @ twitter // http://twitpic.com/5ypcdh

우리 아이 들이 받아온 비의 사인 입니다 http://twitpic.com/5ypcdh
국가 안보 를 위해 선팔하고 갑니다. ^ ^

우리 아이 들이 받아온 비의 사인 입니다. 뷔페 내부 를 커다란 잠자리 썬그라스 를 쓰고 다니기 도 하고 벗고 다니기 도 하더군요.














































































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése