Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

> RAIN KRÓNIKA: 2011.08.04.


RAIN
@29rain
10:21 (KST)

전 스텝들이 24시간이 넘게 촬영중... 그래도 전 2시간 좀 넘게 쉬었어여 ~ http://twitpic.com/60lgtb

20110804-0001




RAIN
@29rain
10:32 (KST)

여기 20시간째 앉아있음 ㅠ http://twitpic.com/60lma0
20110804-0002




RAIN
@29rain
10:35 (KST)

산소마스크 가짜에여 숨을 못셔 켁켁...



@RunJungjin (Lee Jung-jin actor)
11:14 (KST)

Replying to @29rain
@29rain ㅠㅠ 수고혀 밥챙겨 묵고~~ 그래두 멋있게 나올겨^^




RAIN
@29rain
11:35 (KST)

Replying to @RunJungjin
@RunJungjin 넘 더워 ~~ 좋은하루 보내시고^^










http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=21653&page=93&searchType=title&searchStr=
ratoka

[04-Aug-11][allkpop]Rain shares some photos from the set of”Soar: Close to the Sun”


képek

Singer/actor Rain recently revealed pictures from the set of his new movie, “Soar: Close to the Sun“.

On August 4th, Rain uploaded a picture of himself and tweeted, “The whole staff has been filming for more than 24 hours … But, I rested a little more than 2 hours.”

In the picture, Rain is seen with his pilot gear, mask and all. Additionally, Rain tweeted, “The oxygen mask is fake, so I can’t breathe. cough cough.” With this revelation, Rain uploaded another behind-the-scenes photo from the movie set and said, “I’ve been sitting here for 20 hours.”

Netizens who saw the pictures commented, “I want to see Jung Ji Hoon soon“, “Transformation into a pilot? Movie set?“, and “I’m really curious about what kind of shoot this is“.

Meanwhile, “Soar: Close to the Sun” will revolve around the lives of Korea’s air force pilots. It will star Jung Ji Hoon (Rain) and Shin Se Kyung.

Source: TV Daily via Nate
Photos: Rain’s Twitter //TV Daily







http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=21654&page=93&searchType=title&searchStr=
ratoka

Rain's last concert tour before his military service.  

kép



The entire schedule of Rain's nationwide concert which will be the last one before his military service which could take place within this year, has been released.



Rain'll launch his nationwide concert tour by starting it off on August 13 and 14 in Busan and then in Daegu (8/27), Jeju(9/3), Gwangju(9/17), Daejeon(9/18), and Seoul (9/24,25)



The news on his concert has aroused intense interest at home and abroad because this will be his last concert before his military service. He is due to join the army within this year. So it is said that he is reaffirming his determination before the concert tour as well as his fans.



Meanwhile, apart from that, Rain has been filming movie 'Flight : Close to the Sun' starring him, in which actress 'Shin Se Kyung', actor 'Jung Seok Won', etc. appear.







Credit to Star Today
http://news.nate.com/view/20110804n07277

English translation by rain bird.


http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48188&page=395&searchType=title&searchStr=
tomi

29rain twitter  

Ji hoon jung 29rain  
전 스텝들이 24시간이 넘게 촬영중… 그래도 전 2시간 좀 넘게 쉬었어여
~ http://twitpic.com/60lgtb

私はステップたちが 24時間以上撮影中 … それでも私は 2時間ちょっと超えるように休んだよ ~







http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48189&page=395&searchType=title&searchStr=
ratoka

Rain @ twitter  


source : 29ratin @ twitter





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48190&page=395&searchType=title&searchStr=
ratoka

Rain Flight close to the sun new picture

source : 29ratin @ twitter






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48191&page=395&searchType=title&searchStr=
ratoka

Rain Mentholatum

Credit as tagged

#Rain代言曼秀雷敦#活力天王Rain演唱会卖力上演劲歌热舞,型爆全场,演出过后全身大汗淋漓。怎样才可以瞬间击退疲倦、全身舒爽?!马上用曼秀雷敦男士天然活碳清爽沐浴露洗浴,立即畅快净透,让全身每一个细胞都充满能量,活力再现!@RAIN歌迷会CloudChina
 



http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48192&page=395&searchType=title&searchStr=
ratoka

11-08-04 Rain @ twitter





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48193&page=394&searchType=title&searchStr=
vincet57

11-08-04 Mentholatum_DM

credit : cloud  tw by sherrysss






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48194&page=394&searchType=title&searchStr=
ratoka

Rain The Best Show in Guangzhou concert poster

source : benamoo


























































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése