Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2009.07.10.





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=16080&page=465&searchType=title&searchStr=
ratoka

10-Jul-09] [Osen] Rain's fashion photos in the Alps are revealed, even Europeans fall in love with him



 Rain's fashion photos shot in the Alps, France, have been revealed.


He sat for his fashion photos of clothing brand 6to5, he's worked as a model and designer of the brand, against the Alps' perpetual snow at Club Med Preisey-Valandry located in southern France, and has come home.


Club Med Preisey-Valandry which looks like a picture scroll spread out in children's books, is the place where the modern interior sense has entered traditional Savoy Sale architecture.
Rain reinterpreted the new Preppy Look as vintage and modern atmosphere in that place.


A lot of Europeans on the spot were alleged to recognize him, and to ask him to sign. And it is said that some of them with driving chased after him at every photo studio. Thus, the behind-the-scenes glimpse of how he is very popular even in Europe, is well-known on everybody´s lips.

Some of Rain's attractive photos are to be released through the August issue of The Magazine of Elle.

Meanwhile, Rain'll have a good time with his fans throughout the world under the slogan of '2009 Global Fan Meeting' in the Hall of Peace inside of Kyunghee University on the 26th.

credit to Osen news
Brief translation by rain bird






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=16081&page=465&searchType=title&searchStr=
Zarifah

[July-10-2009]Ninja Assassin is selected as one of 20 Most Anticipated Movies Still to Come In 2009.



Ninja Assassin took the 19th ranking..


The only reason I am interested in this film is the fact I love, love, love V for Vendetta and Vendetta helmer James McTeigue is directing this one and once again has the Wachowski's producing. I don't have high expectations, but I do have high hopes as Korean pop star Rain plays Raizo, one of the deadliest assassins in the world. After some issues with the secret society known as the Ozunu Clan he breaks free and plots his revenge.
Get a look at pictures and additional information from this film here.






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=16082&page=464&searchType=title&searchStr=
Zarifah

[July-10-2009]A brief information about how Rain is getting along.

Rain is to start to depart from LA in America, on the 11th, at 00:10am, by LA time (on the 11th at 16:10pm,
by Korean time), and to arrive at Korea, on the 12th, at 04:30am, by Korean time.
He's currently staying in LA to finalize Ninja Assassin, and is scheduled to participate in
'Asia Dream Concert' in Korea on July12.


credit to RainHK
Brief translation by rain bird@Rain-EU

비 라 미국에서 출발, 7 월 11 일, 00:10에서 오전, 로스 앤젤레스 시간 (7 월 11 일 16:10 오후 , 한국 시간으로)
한국에 도착하는 12 일, 오전 4시 반, 한국 시간으로. 그는 현재 LA에.

p/s: 난 괜찮아 바랄뿐입니다. 내가 해석을 위해 최선을 시도해보십시오. 희망이 거기에 어떤 변화가되지 않습니다.

크레딧 : Rain-홍콩 & Rain 유럽








































































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése