Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2009.07.06.


FELTÖLTÉS ALATT



http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=16062&page=466&searchType=title&searchStr=
레인아파트

[투표]다음 중 가장 연기력이 돋보이는 가수 출신 남자 연기자는?

http://poll.dcnews.in/dcnews/poll/poll_list.php 
 
 





http://poll.dcnews.in/dcnews/poll/poll_list.php
*7일까지 로그인없이 하루에 한번^^*





비는 프로다!
http://jamja.tistory.com/1027
패밀리떳다--의견



http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=16064&page=466&searchType=title&searchStr=
Zarifah

[July-06-2009]Top star fans, musical instruments over luxury goods.



Only Rain part:

A fan website of singer Rain has prepared a special present in celebration of his birthday last 25th.
They are planning to give an earmike quoted thousands of dollars higher to Rain by making a united effort support him, and it is a singer's equipment required by stable and clear sound quality even during his or her intense dance actions.
Rain fans ever gave him an earmike fixing the date for his 5th music activity last year, and they are trying to replace the old earmike with a new one.
According to Rain's agent J.Tune entertainment, "That would put Rain in an awkward position when he receives luxury goods or costly articles, in such cases, he often gives back . On the other hand, he's grateful for music equipment such as an earmike to help his music activities, and it motivates Rain to do artistic work better."

credit to Sports Hankook
Brief translation by rain bird@Rain-EU




http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=16065&page=466&searchType=title&searchStr=

비 “잭슨은 나의 교과서이자 춤추게 만든 우상” 심경고백 애도

[뉴스엔 차연 기자]

가수 비(본명 정지훈)가 마이클 잭슨에게 애도의 뜻을 표했다.

7월 6일 방송된 KBS 2TV ''여유만만''에서는 비가 중국 마카오 콘서트를 앞두고 연 기자회견에서 마이클 잭슨에 대한 애도의 뜻과 그가 자신의 인생에 미친 영향에 대해 말하는 장면이 방송됐다.

마카오 콘서트를 준비하다 마이클 잭슨의 사망 소식을 접한 비는 기자회견 자리에서 “마이클 잭슨이 사망했다는 소식을 들었다. 매우 슬프다. 무척 유감스럽다"고 말문을 열었다.

비는 "마이클 잭슨은 내게 하나의 교과서였다. 어렸을 때부터 줄곧 우상이었다","그는 내가 춤을 출 수 있었던 계기였다"고 잭슨이 자신의 인생에 미친 영향에 대해 고백했다.

또 "앞으로 영원히 전설로 남을 것으로 믿는다. 고인의 명복을 빈다”고 애도의 뜻을 전했다.

한편 비는 이날 방송에서 마카오 콘서트 콘셉트에 대해 "패션쇼와 어우러진 신개념 콘서트로 공간이 오픈돼 있고 자유롭고 즐길 수 있다"고 설명하며 오랫동안 기다려 온 현지 팬들을 만족시키겠다는 자신감을 드러냈다.

차연 sunshine@newsen.com

기사제보 및 보도자료 newsen@newsen.com

손에 잡히는 뉴스, 눈에 보이는 뉴스(www.newsen.com)
copyrightⓒ 뉴스엔. 무단전재 & 재배포 금지
http://news.nate.com/view/20090706n07472 





 





















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése