Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

> RAIN KRÓNIKA: 2011.03.05.






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=26&bcmSeq=5&seq=51088&page=287&searchType=title&searchStr=
scorpiola

110304 TVB Pay_ Ent. News_Beijing 'The Best' Concert Press Con

Credit: Vid Edited by scorpiola // scorpiolabi1 @ youtube

http://www.youtube.com/watch?v=dWujdZE3Bbg





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=26&bcmSeq=5&seq=51087&page=287&searchType=title&searchStr=
scorpiola

[Chi Sub]110303 KBS World_The 2nd Korea Seoul Art & Culture Awards

Credit: KBS World // scorpiolabibi @ youtube http://www.youtube.com/watch?v=K7wabvLkias





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=26&bcmSeq=5&seq=51086&page=288&searchType=title&searchStr=
scorpiola

110304 Sina_The 2nd Korea Seoul Art & Culture Awards

Credit: Sina // scorpiolabibi @ youtubehttp://www.youtube.com/watch?v=d11PoLjH64U




































































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése