Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

> RAIN KRÓNIKA: 2012.08.12.





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=22398&page=43&searchType=title&searchStr=
NovemberRain


Dear Cloud Sisters & Brothers,

Following our discussion post in here

http://www.rain-cloud.co.kr/common/board/content.asp?ref=4787&board_id=b_08062719294427&page=1&search_what=&keyword=

We are now having a Twitter Trending Topic for R2B. Thank you everybody for your participation.

We hope to make another World Wide Trending Topic for RAIN.

Source: http://www.twitlonger.com/show/ipvpnr by @CloudUnite

posted at:
http://rainslittlecloud.blogspot.com/2012/08/r2returntobase_12.html

TRENDING PROJECT FOR RAIN IN R2B-RETURN TO BASE MOVIE

Please join in the trending of #R2비ReturnToBase beginning August 14 at 11 p.m. Seoul time and ending at 1 a.m.

August 15. Trend will last for 2 hours.

August 14 is a special premiere date for Clouds and VIP of R2B-Return to Base. It is hoped that those that were

able to attend the movie will be able to join in the trend that night at 11 p.m. Seoul time.

August 15 is the regular premiere date for the movie.

By going from 11 p.m. to 1 a.m. the trending will cover both of these dates!

Find your time using the event announcer here: http://t.co/y4oIGerF

PLEASE RT!




[SPANISH TRANSLATION] by Lili Jeung

PROYECTO DE TENDENCIA (TRENDING) PARA RAIN Y LA PELÍCULA R2B-VOLVER A LA BASE

Por favor, únanse a la tendencia de #R2비 ReturnToBase comenzando el 14 de agosto a las 11 pm, hora de Seúl y

terminando a la 1 am el 15 de agosto. El Trend tendrá una duración de 2 horas.

El 14 de agosto es una fecha especial de estreno para las nubes y los VIP de R2B-Regresar a la base. Se espera

que aquellos que pudieron asistir a la película sean capaz de unirse a la tendencia a la noche a las 11 pm, hora

de Seúl.

El 15 de agosto es la fecha de estreno regular de la película.

Al ir desde las 11 pm a la 1am ¡la tendencia cubrirá las dos fechas!

Encuentra tu hora local usando el anuncio del evento aquí: http://t.co/y4oIGerF



secession  2012.08.12
[#R2비ReturnToBase 트렌딩]

구름 여러분..

다음 링크주소에는 우리의 논의 내용이 게재되어 있습니다.
http://www.rain-cloud.co.kr/common/board/content.asp?ref=4787&board_id=b_08062719294427&page=1&search_what=&keyword=

우리는 이제 R2B에 대한 트위터 트렌딩 토픽을 하게 되었습니다..
참여해주셔서 감사드리며, 비님을 위해 또 다른 월드와이드 트렌딩 토픽이 되었으면 좋겠네요..

Source: http://www.twitlonger.com/show/ipvpnr by @CloudUnite
posted at: http://rainslittlecloud.blogspot.com/2012/08/r2returntobase_12.html

-영화 “알투비 : 리턴투베이스”의 주연배우 비님을 위한 트렌딩 프로젝트 -

한국시간 8월14일 오후 11시부터 다음날 새벽 1시까지 #R2비ReturnToBase 트렌딩에 참여해 주세요..트렌드는 두시간 동안 지속될 예정입니다..

8월 14일은 구름팬들과 영화 “알투비: 리턴투베이스” VIP를 위한 특별 시사회가 있는 날입니다..이날 참석할 수 있는 분들은 한국시간 오후 11시에 이번 트렌드에 합류하시기를 바랍니다. 8월 15일은 정식 영화 개봉 날입니다..

이번 트렌딩은 오후 11시부터 다음날 새벽 1시까지 이틀에서 걸쳐 진행됩니다!
다음 링크 주소에서 각 나라 별로 트렌딩 시간대를 찾아보세요..http://t.co/y4oIGerF

리트윗 부탁드려요!




http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=26&bcmSeq=5&seq=52630&page=185&searchType=title&searchStr=
ratoka

12-08-12 MBC - Section TV_R2B: Return to Base Premiere

SOURCE : DC // Re-up by ratoka


http://www.youtube.com/watch?v=wACIVV2s6N8

http://www.dailymotion.com/video/xsrqgn_12-08-12-mbc-section-tv-r2b-return-to-base-premiere_shortfilms







http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=26&bcmSeq=5&seq=52629&page=185&searchType=title&searchStr=
ratoka

12-08-12 Friends FM - Rain @ Consolatory Train

Credit : Ratoka

http://www.dailymotion.com/video/xu3kug_120812-friends-fm-consolatory-train-hip-song_shortfilms

120812 Friends FM - Consolatory Train_Hip Song by ratoka







http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=26&bcmSeq=5&seq=52628&page=185&searchType=title&searchStr=
ratoka

12-08-12 Friends FM - 질주본능_KCM mention Rain

credit ratoka

 

secession  2012.08.12
Source : http://twitter.com/speeding967
질주본능 ‏@speeding967
어제 예고해 드린대로, 오늘 질주본능은 우리 강 디제이와 정준일 일병이 함께합니다! ! 비록.. 우리 정 디제이는 함께 못 하지만~ 마음은 스튜디오에 놓고 가셨으니~ 오늘도 함께 달려주세요!^^ 열두시에 봐요~#0967 문자,트윗 사연 기다릴게요^^

As previously announced, today's "The Desire To Speed" will be co-hosted by KMC and PFC 'Jung Joon Yil'. We're sorry you can’t be with Rain, but his heart is here, so please stay tuned for "The Desire To Speed" again today!^^ We'll meet you at 12:00. Please send your stories to us by SMS or Titter^^
PFC 'Jung Joon Yil' will appear in the second half of the show.





































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése