Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

> RAIN KRÓNIKA: 2012.01.28.




http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=49325&page=319&searchType=title&searchStr=
ratoka

[Old] Rain picture






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=49326&page=319&searchType=title&searchStr=
raimy

훈씨! 건강하게 지내고 있습니까? 많이 잘 드시고 있습니까?

올해는 2월이 아닌 1월에 설날이 있어 평년보다 바쁜 1월이네요
일본 팬들이 보낸 손난로는 사용하고 계시나요?? 도움이 되고 있이신가요??
매일 제가 보내는 편지로 지훈씨와 지훈씨의 동기분들의 마음까지 따뜻해 지셨으면
하는 것이 저의 희망입니다. ^^
지훈씨 역시 언제나 사회에서만 격었던 설을 군대라는 새로운 장소에서
지금까지와 다른 설을 격게되시어 감회가 남다르시겠지요?
설날하면 역시 함박눈이 한가득한 곳에서 어린이들이 뛰어노는 이미지가 있는데
군대에서는 눈이 오면 치우는것이 너무 힘들어 모두 눈이 쌓이는 것을 싫어한다는 말을 들었습니다.
한 한국인 학생이 하늘에서 내리는 쓰레기라는 재미있는 표현을 쓰더군요 ^^
1월이 지나 2월 말 3월이 되면 점점 겨울이 풀리겠지요?.
어서 추운 겨울이 지나 따뜻한 봄이 되어 지훈씨와 동료들의 훈련이
조금이라도 편해지셨으면 하는 마음입니다.
식사 거르지 마시고 감기에 걸리지 않도록 몸 건강에 조심해 주세요.
그리고 동기생 분들 역시 몸 건강히 지내시기를 기원하겠습니다.
새해 복 많이 받으세요~ *^^*  







http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=26&bcmSeq=5&seq=52186&page=214&searchType=title&searchStr=
ratoka

12-01-28 aljazeera - South Korea's Pop Wave_Mention Rain

source aljazeera.com // Edit Rain Part By ratoka



watch Full Video Here


Edit Rain Part 
























































































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése