Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

> RAIN KRÓNIKA: 2011.12.18.





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=21943&page=74&searchType=title&searchStr=
emik

<和訳> 記事から’Flight : Close To The Sun' ”公開時期

Rain news No.7843 訳しました。
概要英訳:rain bird さん


[Dec-17-2011]  記事から Rain主演映画 'Flight : Close To The Sun' ”公開時期

以下はオリジナル記事’2012年には多くの映画が公開される予定である’からの引用。

- "Flight : Close To The Sun" 部分抜粋 -
Rain主演映画'Flight : Close To The Sun'の制作会社、
CJの職員はいつ映画が公開されるかについて 「'Flight : Close To The Sun' の公開日に関して、
来年3月または夏休暇時期または来年後半、というような多くのことが言われていることは知っている、
しかし 早ければ来年3月または遅くとも来年前半までに公開することを予定している」と語った。





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=49188&page=328&searchType=title&searchStr=
ratoka

Rain's group pics in military camp

credit : Rainsha





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=26&bcmSeq=5&seq=52140&page=217&searchType=title&searchStr=
ratoka

11-12-18 MBC - Section TV_Mention Rain


Credit : Ratoka @ YT
http://www.youtube.com/watch?v=hQmNpZL0oYg







































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése