Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

> RAIN KRÓNIKA: 2011.08.03.




RAIN
@29rain
14:06 (KST)

@MBLAQCD 나두^^






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48185&page=395&searchType=title&searchStr=
ratoka

11-08-03 Rain @ Flight Close to Sun set

source : DirectorWK @ twitter // http://lockerz.com/s/126115382

영화 비상의 주인공 비느님 조종석 세트 촬영중





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48186&page=395&searchType=title&searchStr=
ratoka

11-08-03 Rain @ twitter  





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48187&page=395&searchType=title&searchStr=
ratoka


[Eng Trans]Rain on 31 July - Sharing an umbrella (from Twitter)






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=26&bcmSeq=5&seq=51607&page=253&searchType=title&searchStr=
ratoka

1-06-28 Mnet JP - Wide Ent News_Dresden Stage

Credit : happyyyrain torrent // rainsnow// ratoka @ YT



http://www.youtube.com/watch?v=IRr9BQWq8WI







http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=26&bcmSeq=5&seq=51606&page=253&searchType=title&searchStr=
ratoka

10702 Rainy Day season 3 _Rain Story 14_Time 100 Magazine



Credit : happyyyrain torrent // rainsnow // ratoka @ YT



http://www.youtube.com/watch?v=CWWAGYLGwrw






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=26&bcmSeq=5&seq=51605&page=253&searchType=title&searchStr=
ratoka

11-07-02 Mention Rain @ KBS YunYeGaJunGye

Credit : ratoka


http://www.youtube.com/watch?v=FaChxHDmcms



























































































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése