Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

> RAIN KRÓNIKA: 2011.07.02.







http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=21608&page=96&searchType=title&searchStr=
raimy

@29rain☆twitter日本語訳

kép

(補足です、文中の맨션 メンションについて
twitter用語でメンション(Mentions)とは特定の「@ユーザー名」を含むツイート。リプライと違って、ツイート内のどこに「@ユーザー名」が入っていてもよい。ホーム画面でサイドバーの「@ユーザー名」というリンクをクリックすると、自分のユーザー名を含むメンションが全て表示される。
海外製のクライアントでは「reply」ではなく「mention」表記)
비 그만오자!!! 전국민을 시인으로 만들라그러나 ㅋ
雨、もう降らないでくれ!!! 全国民を詩人にさせるつもり 19時間前 お気に入り リツイート 返信
返信 ↑ 

@29rain Ji hoon jung
@gori7911 미안...
     ごめん…
정말 하루에도 수백번씩 여러분들께 맨션 때리고싶지만 하루죙일 그것만해야할것같아...ㅠ 죄송 아! 글고 팬 여러분들 생일선물 감솨 ㅋㅋ 굿밤 ㅎㅎ시크 本当に一日に数百回ずつ皆さんにメンションしたいですが一日中ずっとそれだけやらなきゃならなさそうで...ㅠ ごめんなさい
ア!! そしてファンの皆さん誕生日のプレゼントありがとうㅋㅋおやすみㅎㅎシック
6時間前 お気に入り リツイート 返信
»

29rain Ji hoon jung
정말 내리는 비 ... 진짜 그만 왔으면 좋겠다 ㅠ
本当に降る雨  ... 本気で止んでほしい ㅠ
7時間前 お気に 入り リツイート 返信
»

29rain Ji hoon jung
역시... 콜드게임 나는야 롯데 마무리투수인가~ 비 비 비 ~ ㅋㅋ 롯데 홍성흔화이팅!!
やっぱりコールドゲーム 私はロッテの最
後の選手か~ ピピピ ~ ㅋㅋ ロッテ ホンソンウン ファイト!!




http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48055&page=404&searchType=title&searchStr=
scorpiola

110629 Rain new MCM pic

Credit: Hong Kong 'Ketchup' magazine (Vol.214)







http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48056&page=404&searchType=title&searchStr=
ratoka

11-07-01 Rain @ bruch cafe Honey Bowl

source : http://twitpic.com/5jxt6h

홍대 형제돈부리 운영하는 영선이형이사준 브런치ㅋㅋ 잘먹었어요형(^ー^)ノ♥ 덕분에 가수 비도 봤네요 준성이 뒷쪽에 ㅋㅋ




http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=26&bcmSeq=5&seq=51604&page=253&searchType=title&searchStr=
vincet57

credit : cloud - taiwan by cathy // IcomewithRain @ Youtube


http://www.youtube.com/watch?v=Z ... ure=player_embedded





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=26&bcmSeq=5&seq=51603&page=253&searchType=title&searchStr=
vincet57



















































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése