Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

> RAIN KRÓNIKA: 2012.12.07.





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=53660&page=259&searchType=title&searchStr=
raimy

필승 R2B!

12월 1일부터 일본에서 영화 R2B리턴 투 베이스의 상영이 시작되었습니다
다른사람들보다 앞서 시사회에서 영화를 보았지만
1일 개봉 첫날 nao씨와 소영씨라는 저의 친구들과 함께 영화를 보러 갔습니다
큰 스크린에서 자유자재로 날아다니는 박력있는 공중씬과 대음량과 지훈씨의 희노애락의 열연에 감동하고 왔답니다
전투기가 하늘을 날아다닐때 전투기 안에서 조정사들의 시선에서 본 하늘의 모습, 밖에서 본 조정사들의 모습이
정말 입체적으로 다가와 박력감이 2배가

되었구요, 긴장감있는 장면 배우들의 내면이 들어나는 장면들이 너무 잘 어울러져
감정이입이 되 중간중간 저도 모르게 눈물이 울컥하는 장면도 있었습니다.
물론 감동적인 장면에선 저 뿐 아니라 극장안에서 영화를 보는 모든 사람들이 다 감동했답니다 ㅋㅋㅋ
너무나 영화가 재미있고 지훈씨의 열혈 팬이라 몇번 더 보러갈 예정입니다
일본에서도 대 히트하도록
주변의 친구나 지인들에서 소개해 절대 후회하지 않을 영화니 극장에서 보라고 추천하고 있답니다
필승 R2B!

nao씨가 마음을 담아 지훈씨를 그려주었습니다

💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦


http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=26&bcmSeq=5&seq=53665&page=170&searchType=title&searchStr=
ratoka

[Vid]12-12-04 Dema - Rain @ Consolatory Train

source : dema.mil.kr
http://www.youtube.com/watch?v=C13iHd5xe3s&feature=plcphttp://memo-rain.ning.com/video/dema-121207-rain-consolatory-love-song-121204


💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦


http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=26&bcmSeq=5&seq=53661&page=170&searchType=title&searchStr=
vincet57

121203 MTV(taiwan)- Mention Rain

121203 MTV - 日韓音樂瘋_在他身邊不用怕 可以保護我的偶像(Rain Edit)
credit : cloud - tw by cathy // IcomewithRain@youtube
http://www.youtube.com/watch?v=g_9HAFHorSc
























































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése