Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

> RAIN KRÓNIKA: 2011.11.30.






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=21918&page=75&searchType=title&searchStr=
ratoka

11-11-30 A behind-the-scenes story about Rain after four days three nights at the 306 Supplement last month

-  A behind-the-scenes story about Rain after four days three nights at the 306 Supplement last month -




비느 얘기는 내 친구 아부지가 4스타로 은퇴하시고 그 집안이 친가, 외가 쭈루룩~~~~~ 군인인 집안이여~ 복도 많지,,,,,,,,ㅎㅎㅎㅎㅎㅎㅎㅎ
그 중 삼촌이 보충대에 계셨나봐그런데 하도 개념없는 연예인들 이야기를 많이 들으셔서비느를 초장에 잡으려고 하셨데 그런데 생각했던거와 반대로느무 군기가 들어 잘하려고 해서 시간이 갈 수록 이뻐 보였데3박 4일후 훈련소로 가던 날 좀 미안하기도 하고 잘 해주고 싶어서훈련소 가기전 차 한잔 하자고 불렀는데 (이거 중요하다 훈련소 가기전,,,,,,,,,)그때도 군기가 들어 있어서 좀 편안하게 하라고 했는데 끝까지 안 그러더래,,,,,,,,,,,





Both my friend's parents are from military families~~~~~ lucky devil!
As it happened, her uncle was Rain's commanding officer at the Supplement where Rain was enlisted last month.
After hearing so much about celebrities having no idea what they're doing, her uncle thought bad habits should be corrected in the very beginning.
But contrary to her uncle's belief, Rain's military discipline was very strict and tried to be better than was possible as the days went by.
So her uncle began to feel sorry for Rain and wanted to be nice to him. Wishing to talk with Rain over a cup of coffee, her uncle commanded Rain to stop by his office when Rain was ready to move to the training camp after four days three nights.
Well, even then, Rain's discipline was never relaxed from start to finish even though her uncle asked him to relax.



Credit to http://gall.dcinside.com/list.php?id=rain&no=316402&page=1&bbs=
Englsih translation by rain bird.






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=21919&page=75&searchType=title&searchStr=
emik

<和訳> 先月306補充隊での裏話

Rain News No.7820訳しました。
英訳:rain birdさん

私の友人の両親は両方に軍人の親戚がいる~~~~幸せなやつ!!

彼女のおじさんは先月Rainが入隊した補充隊の部隊長だった。
彼女のおじさんは、有名人達が何をしていいのかわかっていない、ということをたくさん聞いていたので、
悪い癖は早いうちに正すべきだと思っていた。

しかし、彼女のおじさんが信じていたこととは正反対に、Rainの軍隊での規律性はとても厳しく、
そして日を追うごとにさらに良くなろうとしていた。

なので、彼女のおじさんはRainに申し訳ないと思い始め、そして彼に優しくしたかった。
Rainとコーヒーを飲みながら話がしたいと、彼女のおじさんは
4日後にRainが訓練所に移動する準備ができた時、彼のオフィスに立ち寄ることを命じた。

それが、その時でさえも、Rainの規律性は始めから終りまで、彼女のおじさんがリラックスするように
彼に話したにもかかわらず、決してリラックスすることなかった。




http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=49113&page=333&searchType=title&searchStr=
raimy

지훈씨! 건강하게 지내고 있습니까? 많이 잘 드시고 있습니까?

한국은 매우 추워진 것 같네.감기 조심해 주세요

부상과 건강에 조심하세요

멀리 일본에서 nao씨와 응원하고 있습니다

nao씨가 마음을 담아 지훈씨를 그려주었습니다

화이팅! 산토끼!

사랑해요~♡





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=49114&page=333&searchType=title&searchStr=
wawalalal

29.Nove11.11[Magazine]BI Rain @ chinese news paper 

大爷的消息@ 11月26日的《世界日报》。。。特级枪手Rain荣升助

credit as tagged //weibo






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=49115&page=333&searchType=title&searchStr=
ratoka

Rain Adidas picture






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=49116&page=333&searchType=title&searchStr=
ratoka

Rain mentholatum picture

credit as tagged










































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése