Rain végre fellépett a hadsereg Consolatory Train koncertjén! Azért végre, mert az április 30-i szereplése elmaradt, a sereg közleménye szerint személyes okok miatt. Akkor aggódtunk egy kicsit, de talán nem volt rá szükség mégsem, mert a mostani fellépés jó formát mutat. Ugyan még sokáig nem számíthatunk önálló koncertre, csak néhány szám erejéig tartó közreműködésre, de ez is több a semminél. Sőt az, hogy egyre többször civilben, saját táncosokkal, részben civil közönség előtt lép fel - több, mint amit remélni lehetett. Most a Hip Song és az It's Raining volt műsoron, közben egy kis beszéddel fűszerezve. (Június 1-én lesz egy következő alkalom, amit Jeju szigetén tartanak. A szerencsés első 1000 civil jelentkező ingyen vehet részt a koncerten, e-mailben kellett jelentkezni rá, valószínűleg volt egy kis tülekedés.)
Hogy mi az a Consolatory Train, nem tudnám pontosan megmondani. Először azt írták, hogy rádióprogram, majd később kiderült, hogy koncert. Az elnevezésért se nagyon vállalok felelősséget, mert az angol fordításokban a consolatory train, a moral train és az entertainment train kifejezések váltakozva szerepelnek, tehát a vigasztalástól a szórakoztatásig terjedően kellene eltalálni a pontos kifejezést - bár talán a katonáknak mindegy, csak teljen az idő...
Egy kis hangulatkép a koncertről:
"Bár az előadáshoz nem terveztek ráadást, mert ez volt az első fellépése az adásban, és a dalokat sem a műsor végén énekelte, a katonák mégis elkezdték kiabálni, hogy "Ráadást!", amikor véget ért a fellépése.... hehehe...Szintén sok civil ember volt jelen a katonák családjai részéről, akik a látványos műsort csendesen ülve figyelték, mialatt a többi előadó szerepelt, de szenvedélyesen reagáltak Rain fellépésére. Különösen az anyukák élvezték az előadást, még a többieknél is jobban... hehehe..."
Forrás: 오늘 위문열차!!!, http://www.soompi.com/forums/topic/346-rain-%eb%b9%84-bi-official-thread/page__view__findpost__p__17758831, 2012.05.09.
És egy változás: erősen megférfiasodott a közönség hangja :D
00:02Nem irigylem azokat a katonákat, akik nemsokára elhagyják a sereget. (nevetés)
00:05
Mert nekem már csak egy évem van hátra a leszerelésig. (nevetés)
00:07-00:18
Kim Ji-hoon őrmester, aki most konferál, rangban messze felettem áll.Neki mennie kell, amilyen gyorsan csak lehet. (nevetés)
00:21-00:35
De most bárcsak Kim Ji-hoon őrvezető cipőjében járnék.(Kim Ji-hoon őrvezető nemsokára eltűnik a seregből)Különben, megpróbálok minden tőlem telhetőt megtenni.Nos, néha nehezen tudom kezelni a rengeteg kemény munkát és a katonai drillt. Szóval elképesztő, hogy mennyi feladatunk van.
00:37-00:39
Első alkalommal lépek fel ezen a színpadon, ami nagyon sokat jelent. (éljenzés)
00:44-00:47
Szóval ez öröm és megtiszteltetés számomra, hogy ma itt állhatok előttetek, 8. Hadosztály katonái.
00:48-01:00Rain: Nagyon nagy nyomás alatt vagytok ezekben a napokban, ugye?Katonák: Igen-- Nem--
Rain: Valamit kellett mondanom innen a magasból azoknak, akik lent harcolnak. (nevetés)
01:03-
Egyébként, megtiszteltetés veletek lenni, és a hadosztályparancsnokkal, a hadosztályparancsnok helyettessel, a vezérkari főnökkel, a rangidős katonákkal és így tovább, hálás vagyok mindannyiuk segítségéért. Továbbá, mindent tőlem telhetőt megteszek, hogy jó katona legyek.
Elénekelem nektek a következő dalomat, és elhagyom a színpadot.
Az első Consolatory Train koncert a sereg kulturális napjának része volt, amelyet a sorozásra váró újoncoknak és családjaiknak tartottak (2012 Cultural Festival For Military Recruits, 306 Supplement, Gyeonggi-do, Uijeongbu).
A nap során készítettek egy interjút is Rainnel: "Mikor megkérdezték tőle: A rangidős katonák sokat zaklattak?, Rain azt felelte: Ha figyelmesen hallgatok a rangidősökre, akkor rizses süti jelenik meg álmomban. - ami azt jelenti, hogy Rain engedelmesen és tisztelettudóan viseltetik a rangidősök iránt. Aztán folytatta: Valójában a rangidőseim 9-10 évvel fiatalabbak nálam, de egy csomó dolgot tanulok tőlük. Mivel a hadsereg egy hierarchikus közösség, határozottan jó dolog a rangidősökre hallgatni. Egyáltalán nem gondolom, hogy zaklattak volna engem."
A celeb-humorista műsorvezető Lee Jin Ho hozzáfűzte: "Én jelenleg ugyanabban az egységben szolgálok, mint Rain, és ő tényleg egy példás katona. Azt hiszem, őt katonai életre teremtették." (A blog szerzője Rain nevében is erősen tiltakozik, mivel ő nyilván nem tehette. xD )
A beszélgetésben szó esett a katonák fizetéséről is, egy korábbi alkalommal Rain már elárulta, hogy 80.000 wont kap havonta, ami 70.42 US dollárnak felel meg. Mivel ez sokakat meglepett, gyorsan bevallotta: "Sehol sem kell használnom." Mikor a műsorvezető most megkérdezte tőle: "Kíváncsi vagyok, mennyi pénzed van. - Rain inkább Jung Ji-hoon katonaként, mint Rain énekesként akarta, hogy figyelembe vegyék, ezért így válaszolt: Sajnálom, de csak a katonasággal kapcsolatos kérdésekről beszéljünk. - Lee Jin-ho, aki Rain PR-katonatársaként vezette a műsort, rákérdezett: Úgy hallottam, hogy Rainnek 80.000 won a havi keresete. - Mire Rain előadta, hogy: Őszintén szólva nincs mire költeni a pénzemet. Ha visszamegyek, azt hiszem a legtöbbet a PX-re fogom kiadni. - Rain, aki tavaly októberben vonult be, megjegyezte: Pontosan nyolc hónappal ezelőtt léptem be a seregbe. Mostanra teljesen új nézőpontom alakult ki."
A Katonai Emberi Erőforrások
Igazgatósága tiszteletbeli nagykövetének, Jung Ji-hoon őrvezetőnek a
leendő újoncokkal is olajozottan ment annak bizonyítása, hogy a hadsereg
remek dolog, de azért némi humort is sikerült csempésznie a komoly
kihívás teljesítésébe, amikor a katonák által különösen kedvelt igen
édes sütiről kérdezték:
"Egy
leendő újonc: Élvezhetjük majd a csokis pitét mialatt a seregben
szolgálunk? Mire Rain válasza: Egész biztos vagyok benne, hogy jó
étvágyatok lesz az édességekhez mostantól pontosan kilenc órán át, csak
rendkívül szomorúak lesztek másnap reggel, amikor felébredtek." - és
ezzel jól megnevettette a közönséget. Aztán még megosztotta a következő
gondolatát is az ifjakkal: "Emlékezni fogtok a szüleitekre és a
barátaitokra, akik aggódnak értetek, és meg fogjátok bánni, ha nem
eszitek meg az összes ételeteket."
Hozzátette még: "Ezekben a napokban én is minden reggel tejet ittam és csokis sütit ettem."
És végül két videófelvétel az eseményről:
Források:
World star Rain gets paid $70 a month?, Rain's Latest Interview Reveals Current Military Life, http://www.soompi.com/news/rains-latest-interview-reveals-current-military-life
12-05-08 Rain @ 'The Cultural Festival For Military Recruits' event, http://www.soompi.com/forums/topic/346-rain-%eb%b9%84-bi-official-thread/page__view__findpost__p__17757795
[Fancam]120508 Rain Talk @ Consolatory Train Military event, http://www.soompi.com/forums/topic/346-rain-%eb%b9%84-bi-official-thread/page__view__findpost__p__17759225
More photos - The Cultural Festival For Military Recruits' event, http://www.soompi.com/forums/topic/346-rain-%eb%b9%84-bi-official-thread/page__view__findpost__p__17757926
2012.05.09.
Szerző: Harudo11
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése