Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2003.12.04.

CSÜTÖRTÖK / THURSDAY






MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?




🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


A NAP HÍREI ÉS ESEMÉNYEI (áttekintés):


📰   Cine21 - “가수 ‘비’ 영화출연계약 해제” 손배소


🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


SBS 진실게임 녹화

CBS 공개방송 19:00 @메사팝콘홀

KBS 2FM_UN김정훈의 FM 인기가요 녹음

031204 MTV 인컨트롤4_비의...라이프_음악,춤,가족,박진영

031204 EtN 연예스테이션_비와의특별한만남_비의하루

라디오

031204 MBC 표준FM_옥주현의 별이 빛나는 밤에



💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦


[031204-001]
jolinwng
031204 MTV - IN CONTROL_Rain_04






💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦



CINE21



“가수 ‘비’ 영화출연계약 해제” 손배소

2003-12-04
 











영화제작사인 ㈜실버스푼과 영화감독 양윤호씨는 4일 가수 ''(본명 정지훈.21)가 출연키로 했던 영화 <바람의 파이터>가 JYP엔터테인먼트의 비협조로 제작상 차질을 빚었다며 JYP와 비를 상대로 총 3억8천여만원의 손해배상 청구소송을 서울지법에 냈다. 원고측은 소장에서 "자금 조달에 차질이 생겨 촬영 지연과 함께 출연료 잔금 지급이 늦어지자 사전 예고없이 일방적으로 계약해제를 통보하고 일절 촬영에 협조하지 않아 투자손실 3억2천여만원이 발생했다"며 "이미 지급한 출연료 5천500만원도 함께 반환하라"고 주장했다. (서울=연합뉴스)


💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦


THE HANKYOREH
한겨레


영화출연 계약해제 `비' 3억원 피소

기사입력 2003.12.04. 오후 11:21 최종수정 2003.12.04. 오후 11:21





[한겨레] 전설적인 가라데 고수 최배달의 일대기를 소재로 한 영화 <바람의 파이터>의 양윤호 감독과 제작사는 4일 주연배우로 캐스팅됐다 출연을 거부한 인기가수 비(본명 정지훈)와 소속사를 상대로 3억2800여만원의 손해배상 청구소송을 서울지법에 냈다. 
양 감독 등은 소장에서 “촬영일정이 늦춰지고 5천만원의 출연료가 모두 지급되지 않았다는 이유로 일방적으로 출연을 거부한 것은 계약위반”이라며 “비의 출연을 전제로 확정된 투자유치가 취소돼 제작일정에도 큰 차질이 빚어졌다”고 주장했다.  
김태규 기자 dokbul@hani.co.kr 



💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦



경향신문




가수 비 ‘계약위반’ 피소

기사입력 2003.12.04. 오후 6:39 최종수정 2003.12.04. 오후 6:39

영화제작사 (주)실버스푼과 영화감독 양윤호씨는 4일 가수 ‘비’(21·본명 정지훈)를 상대로 3억8천여만원의 손해배상 청구소송을 서울지법에 냈다. 원고측은 소장에서 “영화 ‘바람의 파이터’에 출연하기로 계약했던 비가 영화사측 자금 사정으로 촬영이 지연되자 사전 예고없이 일방적으로 계약해제를 통보해 손해를 끼쳤다”고 주장했다. 
〈손제민기자〉





🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧



















































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése