Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)
Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)
Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)
RAIN KRÓNIKA: 2003.10.03.
FELTÖLTÉS ALATT
SEGYE ILBO
세계일보
|
20031003-0001 |
[TV하이라이트]KBS2 ''진주목걸이'' 외
기사입력2003.10.03. 오후 5:24
□…‘진주목걸이’〈KBS2 오후 7시50분〉 기남과 난주는 인숙의 고집에 한 팀이 되고, 난주는 서서히 기남을 이해해 간다. 준혁은 난주 주위에서 느껴지는 기남의 흔적에 왠지 불안하다.
기남의 회사를 구경하러 남몰래 조이로를 찾아간 재만은 회사 앞에서 지나치던 인숙과 태훈을 보고 경악한다.
□…‘회전목마’〈MBC 오후 7시55분〉 직업소개소를 통해 일거리를 찾던 명자는 우섭의 집에서 가정부로 일하게된다. 우섭네 집에 들렀던 은교는 집에 명자가 있자 깜짝놀란다. 전여사는 둘에게 “서로 고향 이웃이었냐”고 묻자 명자는 떨떠름하게 “그렇다”고 대답한다. 진교는 민구로부터 은교가 부잣집 아들과 결혼하며 곧 유학도 갈 거라는 얘기를 듣고는 잠시 멍해진다.
□…‘강호동의 천생연분’〈MBC 오후 6시5분〉 ‘노 럭셔리 커플 장학 퀴즈’에서는 ‘퀴즈의 달인’에 도전하는 신정환과 남남커플인 윤정수와 이민혁이 무사히 퀴즈를 통과할 수 있을지 지켜본다.
‘사랑의 림보’에서는 유난히 재주를 잘 넘는 MC몽과 유연한 허리의 유니 커플은 환상적인 호흡으로 출연자들을 긴장시킨다. 또한 ‘사랑의 림보’ 기록 보유자인 가수 비의 비법이 공개된다.
□…‘생방송 잘먹고 잘사는 법’〈SBS 오전 10시〉 ‘2003 식생활 개선 캠페인-암 예방 프로젝트’에서는 최근 식생활이 서구화 되면서 급증하고 있는 대장암과 관련 암 예방과 식생활의 관계를 점검해본다.
‘몸이 좋아하는 여행-서천&대천’에서는 싱싱한 ‘전어회’, 고소한 맛이 일품인 ‘대하구이’, 얼큰한 ‘꽃게요리’까지 제철을 맞은 해물요리가 소개된다. 또한 바닷길이 열리는 선도리 갯벌체험, 솔향기가 솔솔 나는 통나무집에서의 1박까지 가을에 떠나는 1박 2일 여행을 소개한다.
/박수경 sukyoung@segye.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése