Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

Friends FM Sebességvágy - 1. adás (2012.05.12.)




Rain és Kang Chang Mo rövid beharangozója





00:10-01:14
Rain & Kang Chang Mo: Hi, mindenki! Itt Jung Ji-hoon őrvezető.
Itt Kang Chang Mo őrvezető.

01:15-00:46
Rain: Örülök, hogy találkozunk. Azért jöttünk, mert társ-műsorvezetői leszünk egy rádióműsornak, ami május 12-én veszi kezdetét. Nekem először lesz részem abban az élményben, hogy DJ lehetek a katonaságnál, éppúgy, mint a civil világban. De hatalmas kínálattal rendelkező DJ lehetek. Kérem, hogy kísérjétek figyelemmel a tevékenységünket, és hangoljatok a műsorunkra minden szombaton és vasárnap. Megpróbálok mindent megtenni azért, hogy fáradhatatlan DJ legyek. 
Te hogy érzed magad?

00:47-00:59
Kang Chang Mo: Igazán remek együtt dolgozni Jung Ji-hoon őrvezetővel. Keményen fogok dolgozni, hogy a leghallgatottabb katonai rádióhálózat legyünk.

01:00-01:10
Kang Chang Mo: Mi a műsor neve?
Rain: Sebességvágy.
Kang Chang Mo: Mit szólnál egy szlogen kiabálásához, ahogy azt korábban próbáltuk?
Rain & Kang Chang Mo: Rain and Kang Chang Mo Sebességvágya!
Rain: Kérjük, hogy figyeljetek és támogassatok bennünket.
Rain & Kang Chang Mo: Köszönjük.



A Sebességvágy első adása a Friends FM-en 2012. május 12-én




00:08
Rain & KCM "Sebességvágy"-a!
00:12-00:36
Rain: Mire van szükség a száguldáshoz?
KCM: Autók, utca, időjárás stb. kell hozzá, de mindezek után először is valaki, akit szeretsz.
Rain: Véletlenül kitaláltál egy jelenetet, ahol az autópályán vagy a kedveseddel?
KCM: Én nem mennék olyan messzire. Azt hiszem, a Szabadság sugárút éppen elég nekem.
Rain: Csak ennyire futja a képzelőerődből?

00:37-00:52
Rain: Úgy gondolom, a sebességhez három dolog szükséges: a két lábad, hogy futni tudj, a zene, hogy elüsd vele az időt, és a védelmi osztálytól az FM Sebességvágy.
KCM: Heuréka!

01:52-02:06
KCM: A védelmi osztály FM Sebességvágya Rainnel és KCM-mel végül május 12-én, szombaton elindult.
Rain: A dal Whee-Sung & Jina "How Do You Do" -ja volt.

02:08-02:40
KCM: Általában nem alszunk valami jól, mielőtt valami új dologba kezdünk, igaz? Jól aludtál tegnap éjjel?
Rain: Nem. Nyugtalanul aludtam. Mivel ez a stúdió tele van csinos férfiakkal és nőkkel, akik mérnökök, forgatókönyvírók, műsorigazgatók stb. ... mintha csak egy gyönyörű virágoskertben lennénk.

02:41-02:56
Rain: Ah, nem aludtam jól tegnap éjszaka, de volt egy nagyon kellemes álmom, ami kissé mocskosnak tűnik. (nevetés) Őszintén szólva, azt remélem, hogy ennél a műsornál valami sokkal fontosabb dolog történik majd az életemmel.

02:57-03:00
KCM: De remélem, megüthetem a főnyereményt mindkét részről.
Rain: Ugyan hogy tudnád? (tréfásan) (nevetés)

03:01-03:31
KCM: Bár mást mond, de Rain nagy lendülettel fogott a munkájához, még a szabadságának idejéből is elvett, hogy tartani tudja az ígéretét.
Rain: Az első benyomás a legfontosabb. Nem hagyhatok ki a műsorigazgatóval, forgatókönyvíróval kötött szerződésekből, rendben kell mindennek történnie, hogy a hallgatók érezzék, várjuk őket az elkövetkező egy évben is. Csak egy év van a hátra a leszerelésig. A stáb valamit mond nekem, de nem hallom őket.

03:32-03:50
KCM: Eddig egyedül vezettem ezt a műsort, de most biztonságban és nagyon jól érzem magam, hogy Rain itt van velem.
Rain: Sok mindenben szeretnélek segíteni. Éjszaka szépet álmodtam, szóval azt hiszem, hogy a hallgatóinkra nagy szerencse vár.

03:50-05:42
KCM: Most először működsz DJ-ként. Hogy érzed magad?
Rain: Az én kiváltságom a dalok kiválasztása, valamint a 96.7-es frekvencia értesítéseinek és a hallgatók történeteinek felolvasása.
Rain & KCM: Kérjük, maradjanak velünk, itt az FM 96.7 Seoul, Chuncheon, Pocheon, és Cheowon, FM 101.1 Wonju, Yeoju, és Yangpyung, FM 89.5 Baengnyeong-do, FM 92.5 Sokcho, Gangreung, Yangyang, és Goseong, FM 93.3 Gangwon, Kirin, és Sangnam, FM 103.0 Hwacheongun, FM 101.5 Yangku és Inje, FM 100.1 Daejeon, Gyeryong és Nhonsan, és az FM 94.1 Cheju-do.
KCM: Kérjük, küldjétek a sztorijaitokat és a dalkéréseiteket a rádióállomásnak egy fizetős SMS-ben a #0967-re (₩ 50) vagy az adó Twitterére (@speeding967) vagy a Smart Art alkalmazásra.
Rain: A weboldal megnyitása a részleges megújítás miatt kicsit késlekedik. Amint újraindul, azonnal ismertetjük a címét. És a pályázók apró ajándékokat kapnak.
KCM: A katonai adó logójával díszített minirádiókat, ajándékutalványokat, vitamin-készítményeket stb. adunk majd.
Rain: Jó minden szereplő, amiben benne van a "V"(vagy "B"). (nevetés)

05:46
Rain: A következő dalok: J "Dream"-je és DJ DOC "I'm Such A Man"-je.




06:28-06:47
Rain: A #4826-os hallgató hozzászólása: "Wow! A nyitószöveg igazán üdítő volt. 'Sebességvágy', fighting!"
KCM: A #2332-es hallgatótól: "Nagyok vagytok a Nyilvános Információs Ügynökség Védelmi Szolgálatánál, és pont olyanok, mintha testvérek lennétek. Ezen a csatornán fogom tartani a rádiómat. Nagy reményeim vannak a műsorral kapcsolatban. Jung Ji-hoon őrvezető, fighting!"

06:48-07:19
Rain: Bi Wol hallgató üzenete: Készen állok a műsor hallgatására, és nem akarom, hogy meg kelljen szakítanom a két órát."
KCM: Rabbit hozzászólása: Gratulálok a DJ-vé váláshoz, de nagyon csúnya dolog tőled, hogy a hétvégéken délutánonként vezeted a műsort. Eddigi katonáskodásom alatt ekkor próbáltam valakivel kimenőre menni, de erre nincs több esély."
Rain & KCM: Hát akkor nem is kell. Mostantól töltődj fel a 'Sebességvággyal'!

07:20-07:36
Rain: A #9465-ös hozzászólása: "Nevetséges. A katonai rádió műsorát kéne hallgatni hétvégén, amikor olyan szép az idő?"
Rain: Na és?
Rain: A #9465-os folytatja: "Bár Rain hangját jó hallgatni."
Rain: A hangom egy természetes lelki frissítő.
KCM: Tényleg nagyon édes hangja van. (nevetés)
Rain: Elnézést. (a tréfáért)

07:39-
KCM: A #9866-os hallgatótól: "Ma van a születésnapom, és ez az a nap, amikor Rain és KCM először kezdi együtt a műsorvezetést. Gratulálok!"
Rain: Boldog születésnapot!

- A hallgatók hozzászólásai -

07:56-13:13
Rain: Már körülbelül nyolc hónapja, hogy beléptem a seregbe.
(KCM esetében ez kb. hét hónap.)
- A hallgatók körében nagyon magasak voltak az elvárások Rain & KCM első élő rádióműsorával szemben, és mindkettejüket meleg fogadtatásban és gratulációban részesítették a négysorosok használatával.

13:14-13:50
Rain: A tejet és a kenyeret nagyon szeretem. A bevonulás előtt minden reggel pirítóst szoktam enni.
KCM: De a csokoládét is szereted, ugye?
Rain: Kérlek, ne szólj közbe, amikor beszélek. (nevetés)



-0:54
- KCM nem tudta, hol a fejhallgatója, bár éppen a fején volt, és ez Raint megnevettette -

01:15-03:10
- Kérdezz-felelek úgy, hogy szavakat kell képezniük öt (koreai) betű használatával -
KCM: Mit szeretnél most enni?
Rain: Hamburgert.
KCM: Kit szeretnél most látni?
Rain: Anyát és apát.
KCM: Szereted hallgatni a rádiót?
Rain: Szeretem ezt csinálni.
KCM: Kit szeretsz legjobban a lánycsapatok közül?
Rain: Mindegyiket szeretem.
KCM: Mit fogsz csinálni ez után?
Rain: Enni fogok. Oh! Valamit mondanom kell neked. A rajongóim, mint a benamoo, rain-cloud.com stb. finom ételeket küldtek nekem, hogy megünnepeljük a mai napot, ami a show kezdete.   
Rain & KCM: Igazán élveztük az ételeket. Nagyon köszönjük!


Rain: Kérjük, hogy a hallgatóink árasszák el a műsorunkat ünneplő írásaikkal az internetes üzenőfalat. A segítségetekkel a mi műsorunk lehet az első az értékelés során. A lelkesedésetek valóra válthatja a lehetetlent.

03:12-03:39
Rain & KCM: Nevén nevezhetnéd a dolgokat. Kit szeretsz legjobban a lánycsapatok közül?
Rain & KCM: Mindet szeretem. (nevetés)

03:40-05:00
Rain: Nemrég, amikor szabadságon voltam, egy paparazzo megsértette a privát szférámat.  Nem tudtam, hogy a kávézó előtt, ahol a barátaimmal ittam egy kávét, ott volt egy lesifotós. Hosszú ideje ez volt az első kikapcsolódásom. Hadd ragadjam meg ezt a lehetőséget egy szó erejéig. Kérem őket, tartsák tiszteletben a magánéletemet.

05:11-06:29
KCM: Kérlek, részletezd. (hogy mit szeretnél enni)
Rain: Jól esne egy kis sashimi mostanában.
KCM: Kit szeretnél most látni?
Rain: A családomat.
KCM: Szereted a rádiót hallgatni?
Rain: Természetesen.
KCM: Van olyan dal lány-csapatoké között, amit különösen szeretnél hallani? Válassz a Girl's Generation, Cara, Sistar és a Wonder Girls dalai közül.
Rain: Nehéz egyet választani, de legyen a Sistar dala.

06:34-07:32
KCM: Hallgassunk JYP-dalt most?
Rain: Van valami különleges az ő hangképzésének módjában. Az énekének a fele levegő, a fele egyenetlen légzés. (nevetés) A repertoárját tizenkét éve használják éneklésre. (nevetés) Nagy hatással volt az éneklésemre. Baby Face, Maxwell, L. Bennett, JYP stb. nagyon hasonlóan énekelnek.

08:00-08:54
KCM: Szeretem ezt a dalt (JYP dala után). Láttam a zenés videóját pár nappal ezelőtt. Az is nagyszerű volt.
Rain: Ő úgy gondolja, hogy idősebb korban az aktív élet élvezete sokkal fontosabb, mint a pénz vagy a dicsőség, ezért minden reggel edz, hogy formában tartsa magát.
KCM: Őszintének látszott a tévében.
Rain: Úgy tűnik, lehet valami igazság abban, amit mond, bár a dolgok nem mindig olyanok, amilyennek látszanak. (nevetés)
KCM: De nem tudok túl sokat róla.
Rain: Mi annyi időt töltöttünk együtt, hogy előttem nyitott könyv. (nevetés) Már nagyon sok mindent elért, ami tiszteletet parancsol, így nagyon sok dolgot tanulhatok tőle.

09:06-09:36
Kérdezz-felelek
Rain: Mit ebédeltél ma?
KCM: Finomságokat, amiket a rajongók hoztak.
Rain: Mi az egyik előnye a katonai szolgálatnak?
KCM: Számomra egy új élmény.
Rain: Ki a legjobb rangidős katonatársad?
KCM: A jelenlegi Jung Ji-hoon. (Rain) (nevetés) Rain örömteli pillantása nyilvánvaló.
Rain: Nagyszerű érzés! Teljesen elpirulok. (nevetés)

09:37-09:48
Rain: Miért edzel? (nevetés) (KCM egy sportfüggő)
KCM: Ha nem teszem, nagy bajban leszek.
Rain: És Jung Ji-hoon milyen?
KCM: Ő a legjobb főnököm.
Rain: Wow!

10:03-11:55
KCM: A szórakoztatóiparban dolgozó előadóművészeknek a sűrű időbeosztásuk miatt ritkán van lehetőségük arra, hogy találkozhassanak egymással és barátságokat kössenek, de a katonai közösség lehetővé teszi, hogy hosszabban tudjak velük együtt lenni.
Rain: Mit szeretsz bennem a legjobban? Szeretnék esélyt szerezni arra, hogy bocsánatot kérhessek a neked okozott nehéz időkért. (nevetés)
KCM: Köszönöm, hogy mindig jól gondomat viselted. (nevetés)
Rain: Miért edzel?
KCM: Mert bizonyos korlátok közt, azt mondanám, az edzés olyan, mint a levegővétel.
Rain: Nagyon is igaz. (nevetés) Ha KCM nem edzett, akkor kitör rajta a hisztéria, amiből tudjuk, hogy nagyon fáradt. (nevetés)
KCM: Amikor nem edzek, akkor nagyon könnyen elfáradok.
Rain: Ha olyan helyzetbe kerül, amikor nem tud edzeni, akkor neki bármit el kell kezdenie emelgetni. (nevetés) Soha nem láttam még ilyen embert, akinek nagyobb mellkasa lenne, mint nekem. (nevetés) És kérlek, ne hordj többet ilyen szűk ruhákat.
KCM: A legtöbb ruha rátapad a bőrömre, nem hinném, hogy ez szándékos lenne. (nevetés)

11:56-12:44
Rain: És milyen is Jung Ji-hoon? Kérlek, beszélj róla részletesen.
KCM: Rainnek csodálatos illata van. (nevetés) (KCM pontosan azt teszi, amit Rain mondott) És mint a főnököm, mindig nagyszerűen vigyáz rám.
Rain: Jól beszélsz. (nevetés)



01:18-01:44
- Amikor egy hallgató szóba hozta, hogy a katonák fizetése túl kevés -
KCM: Rendszeres jövedelmünk a katonaságnál havi 80.000 ₩.
Rain: De annak ellenére, hogy nagyon kevés, hatékonyan költjük el.
Rain: Nagyon lapos lett a tárcám, mióta nemrég néhányszor vettem egy-egy csésze kávét. (nevetés) Szóval most nem tudok szabadságra jelentkezni.

- A hallgatók hozzászólásai -
- Válasz a hallgatók kérdéseire -

03:06-03:46
Rain: Szeretnék ugyanolyan hatással lenni, mint DJ Jung Sun-hee és Kin Won-hee, amikor még zöldfülűként a vendégük voltam a rádióműsorukban. Akkoriban ők voltak a legjobb DJ-k.
KCM: Azt hiszem, mi jobbak lehetünk náluk.
Rain: Minden rendben lesz, csak hozd ki magadból a legtöbbet. (nevetés)

04:12-05:10
Rain: Remélem, hogy az adásunk népszerűvé válik és magas lesz a hallgatottsága. És ha esélyem nyílik rá, meg szeretném hívni az énekes Psy-t a műsorunkba.
KCM: Én pedig az énekes Kim Tae-woo-t szeretném meghívni az adásunkba.
Rain: Mi ösztönözné őket, hogy újra csatlakozzanak a sereghez?
KCM: Mióta már apák lettek, nem hiszem, hogy ez lehetséges.
Rain: Psy lehet, hogy csak a legjobb pillanatra vár, hogy vele tölthessek egy remek időt, ha hallja a hangomat. (nevetés) (Psy kétszer volt a seregben)

05:20-05:56
Rain: Azt hiszem, hogy nekünk élveznünk kell a saját műsorunkat, hogy másoknak élvezetesebbé tegyük.
KCM: Én boldog vagyok, mi a helyzet veled?
Rain: Én is, csak fogcsikorgatva válaszolok.

06:16-06:30
Rain:  Folytattam az angol nyelv tanulását, de a sok munka miatt kevés időm marad rá.
KCM: Azt hiszem, Rain tényleg nagy ember.

06:45-07:32
Rain: Az én kenyéralakú sapka-divatom mindenhol elterjedt a divatvilágban, és ez a legújabb őrület végigsöpört Olaszországon, New York-on stb. Bár úgy vélik, hogy a kenyéralakú sapka nem éppen én voltam. Drágán fizettem érte, hogy de mégis.
KCM: Talán meg kellene próbálnom megnézni azt.
Rain: Nem. (nevetés)
KCM: Miért nem?
Rain: Mostantól megpróbálok tartózkodni a viselésétől. Azért hordtam azt a sapkát, hogy a rövid hajamat eltakarjam, de bármivel kísérleteztem, nem maradt más választásom, mint hogy a nyilvánosságnak láthatóvá tegyem az így megmutatkozó erőteljes vonásaimat. (nevetés)

07:42-08:02
Rain: Park Hyo Shin tizedes gyakran erőlteti, hogy sokat együnk.
KCM: De, úgy vélem, ez a szeretet ereje lehet. (nevetés)

08:14-08:32
Rain:  Azt hiszem, KCM-nek nincs párja szkanderben. Nem fogom megverni őt.
KCM: Szerintem se. (nevetés)

08:39-09:03
- Amikor Raint arról kérdezték, hogy melyiket kedveli inkább, a kenyérformájú sapkát vagy a kenyeret - 

KCM:  Ez egy csavaros kérdés.
Rain: Olyan ez a kérdés, mint "Mit szeretsz jobban, a barátnődet vagy a kaját?" vagy "Kit szeretsz jobban, apát vagy anyát?"
KCM: Akkor kényes kérdés is.
Rain: De bármit mondjanak is, szívesebben eszem kenyeret, mint viselem a kenyérformájú sapkát.
KCM: Azt hiszem, Rain szeret enni.
Rain: Ki nem szereti az evést?
09:09-10:27
Rain: Szeretném megígérni a hallgatóknak, hogy megszerezzük az első számú minősítést, de nem ígérek lehetetlent?
KCM: Úgy gondolom, meg tudjuk csinálni, ha odafigyelünk rá. Ám azt megígérhetem, hogy ha elérjük a célunkat, akkor felajánlunk egy látható rádióadást.
Rain: De ahhoz, hogy a mi adásunk legyen a legelső, le kell győznünk az összes többi műsort, még a nyilvános rádióprogramokat is.



- Telefonbeszélgetés az MBLAQ popcsapattal, amelynek Rain a producere -

Rain: Hogy s mint veletek?
MBLAQ: Nagy időket élünk.

- Jelenleg a következő albumukon dolgoznak, amelyik az ázsiai koncertsorozatukat követően fog megjelenni. -

- Mi történt a közelmúltban -


Lee Jun
Lee Jun: Nagyon jól vagyunk, köszönjük. Most éppen a Dream koncert helyszínén vagyunk, és nagyobb látványosságot és szenvedélyes előadást fogunk bemutatni a közönségnek. Nagyon hiányzol nekem.
Rain: Te is nekem. Remélem, hogy több munkátokat láthatom a jövőben, boldoggá tenne.
KCM: Rain még a seregben is egész idő alatt az MBLAQ-ért aggódik.
Rain: Tudom, hogy terhesnek találják a telefonhívásomat. Szóval azt gondolom, hogy le kell bontanunk az MBLAQ és a köztem lévő interperszonális korlátokat, amelyek gyakran megakadályozzák a nyílt kommunikációt. Szeretnélek látni benneteket egy kis időre még az albumotok megjelenése előtt.
Rain: És, Junny (Lee Jun), tudom, hogy gyakran szerepelsz a TV gegműsoraiban, de remélem, nem fogsz megfontolás nélkül beszélni azokban a programokban.
All: (nevetés)
Rain: Tudom, hogy remek humorérzéke van, amivel mindig fokozza a nevetést, de azt akarom, hogy ne beszéljen ostobaságot.
KCM: Úgy gondolom, hogy Junny mindig barátságos légkört teremt a csapatban.
Rain: Láttam egy tévéműsorban, amint Junny Uma Thurman karakterének öltözött be a Kill Bill-ből.
Lee Jun: A producer kérte, hogy csináljam. (nevetés) Kaptam egy pozitív visszajelzést a show-ban való szereplésem után, és az a harcművészet volt az alapja, amit személyesen megtapasztaltam a Ninja Assassinban, amelynek Ji-hoon volt a sztárja. (Rain)
KCM: Tudnátok néhány tanácsot adni Rainnek, amelyek segítségével jó DJ válhat belőle? (nevetés)
GO & Lee Jun: Hogy felélénkítse a hangulatot, kicsit jobban fel kell emelnie a hangját, mint ahogy szokta. (nevetés)
Rain: Eszembe vésem a szavaitokat. Chundoong, és veled mi történt?

05:47-08:42
Chundoong
Chundoong: Jól vagyok. Sok dalt írtam, ami arra vár, hogy bemutassam neked.
Rain: Legközelebb szeretnék egy Chundoong által írt dalt énekelni.
All: Wow!
Rain: GO és Chundoong mindketten tehetséges dalszerzők és előadók, de még többet kell gyakorolniuk. Egyébként, remélem, hogy Chundoong egészségesebbé teszi magát.
Rain: Bang Cheol Ryong (Mir) is ott van?
Mir
Mir: Igen, itt vagyok.
Rain: Mir egy tiszta srác, nagyon szeretem őt. Az MBLAQ nagyon sokat dolgozott, hogy sikeres legyen, de nekik még sokkal keményebb munkát kell végezniük, hogy kibontakoztassák az összes bennük rejlő lehetőséget.
KCM: Úgy találom, Rain gyengéd és szeretetteljes irántuk.
Rain: Sajnálom, hogy nem tudtam figyelni rájuk. Ezt néha nehéz lehet megérteni nekik, de tökéletesen érteni fogják, amikor hozzám hasonlóan bent lesznek a seregben. Mivel pénzt kell keresniük, most el kell engednem őket. (nevetés) Mikor várható a következő album megjelenése?
Go
GO: Azt gondolom, szeptemberben vagy októberben fogjuk kiadni az Ázsia-turné után. A megjelenés előtt még lesznek dolgaink.
Rain: Junny, milyen szerepben szeretnéd kipróbálni magad a jövőben?
Lee Jun: Egy elmebeteget szeretnék játszani egy filmben vagy egy tévés drámában. (nevetés)
Rain: Akkor is bolond voltál, most is az vagy. (nevetés)

08:46-10:42
Rain: Junny, kérlek, fejezd be a bolondozást.
Lee Jun: Szeretnék komoly hatást kiváltani, ha egy ilyen karaktert játszom.
KCM: Úgy látom, Junny teljesen ártatlannak tűnik, akármit is mond.
Rain: Teljesen egyetértek veled. Mindannyian nagyon helyes srácok.

- Mindegyik tag mondani kezd valamit -


Seung Ho
Seung Ho: Kérlek, vigyázz az egészségedre, és mi megteszünk minden tőlünk telhetőt. Kérlek, figyelj ránk továbbra is.
GO: Kaptam egy szerepet egy televíziós drámában. Majd azoknak a filmeknek és drámáknak a segítségével fejlesztem a színészi képességeimet, amelyeknek te vagy a főszereplője.
Lee Jun: Még mindig csodállak (Raint), és köszönöm, hogy folyamatosan példát mutatsz nekünk. Nagyon hiányzol nekem. Remélem, mindig jó kedved lesz.
Chundoong: Nagyon hiányollak, és keményen fogok dolgozni, hogy jó eredményt érjek el.
Mir: Nagyon szeretnélek látni, amikor szabadságon leszel. Hiányzol.
KCM: Egy fényes mosoly jelent meg Rain ajkain.

10:44~11:32
Rain: Mivel energikusan csinálják a dolgaikat, úgy érzem, hogy ez nagyszerű. Most már nagyon elismert művészek. Remélem, hogy énekesekként aktív életük lesz. Egy csomó isteni kaját veszek nekik, amint lehetőségem lesz rá.
MBLAQ: Wow!
Rain: És adjátok meg az új számaitokat a menedzsereteken keresztül. (nevetés)
KCM: Kérem, hogy látogassatok meg minket, ha van esély rá.
Rain: Kiváló előadást kívánok nektek!
KCM: Fighting!




-12:50
- Telefonbeszélgetés Psy-vel -

Psy nemrég szerzőként már szerepelt a Beautiful Night című dalával az Ulrara Session nevű popcsapat új albumán. A saját albuma valamikor nyáron fog megjelenni. Psy nemrég felkérte Raint egy közös duettre, amelynek ő a szerzője (Psy), és a dal olyan hangulatú lesz, mintha Puffy Diddy és Usher énekelne együtt. Szóval erre a dalra gondolva próbálkozik a testépítéssel. Rain és KCM azt mondta, hogy ingyen is segít neki ebben.
Psy várhatóan hamarosan szerepelni fog a Consolatory Train műsorában, egy élő rádióadásban. Mostanában egy tévés popzenei verseny zsűritagja, és nagyon egyenes szeretne lenni ebben a szerepében. Azt mondta, "Azt gondoltam, hogy JYP egy alkoholszonda, mert olyan tudományosan vizsgálta az összes jelöltet." (nevetés)
Psy mottója a katonai szolgálata óta: "Kell, hogy legyen valami oka." (nevetés)
Azzal az ígérettel fejezték be a beszélgetést, hogy újra látni fogják egymást.





-00:45
Rain: Sokat tanulhatok Psy-től.
KCM: Mindig olyan ártatlannak néz ki, pedig éles nyelve van.
Rain: A gondolkodásával egy többiekétől eltérő szférába tartozik.

01:15-03:15
- A hallgatók kérdéseire válaszolva -

Rain: Talán én magammal vagyok igazán versenyben, mert én ismerem legjobban a hiányosságaimat és az erősségeimet. Szeretnék új dolgokat kipróbálni és új kihívásokkal szembenézni.
KCM: A szavaid a szívem legmélyén érintenek engem.

03:27-06:55
Rain: Minden hallgatónak hetente tíz újabb hallgatót kell vonzania, hogy vezetni tudjunk a minősítésben. Le szeretném nyomni a nyilvános rádióadásokat. Ha fejembe veszem, akkor semmi sem lehetetlen, mint ahogy már véghezvittem egy sor lehetetlennek tűnő dolgot. Amint már mondtam, tegnap éjjel volt egy jó álmom, úgy látszik, valami jó fog történni.

07:19-08:24
Rain: A késő esti tévézés miatt gyerekkoromban elkéstem az iskolából, ezért komolyan leszidott a tanárom.
Ha lesz rá esély, akkor szeretnék duettet énekelni KCM-mel.
KCM: Rain és én hamarosan együtt fogjuk énekelni ennek a műsornak a logo-dalát.

08:30-
Rain: Milyen volt a napod?
KCM: Nagyszerű!
Rain & KCM: Köszönjük nektek, hogy velünk voltatok ebben a műsorban. Találkozunk a jövő héten! Nem, holnap találkozunk! (nevetés)








Forrás: http://www.soompi.com/forums/topic/346-rain-%eb%b9%84-bi-official-thread/page__view__findpost__p__17764245
[Full]12-05-12 Friends FM - 질주본능_Rain DJ ], http://www.soompi.com/forums/topic/346-rain-%eb%b9%84-bi-official-thread/page__view__findpost__p__17764441
2012.05.18.
Fordította: Harudo11






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése