Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2003.12.05.




FELTÖLTÉS ALATT



MBC 일요일 일요일밤에_대단한 도전 녹화
031205 KBS 뮤직뱅크_나만의친구+태양을 피하는 방법
031205 MTV 인컨트롤5_별들에게물어봐_이것저것+향후계획
031205 MTV LIVE WOW_태양을 피하는 방법

라디오
031205 MBC 표준FM_UN 최정원의 감성시대


KBS COOL FM 감성시대   (MBC????)
keoru
http://blog.daum.net/keoru/8473372



[031205-001]
jolinwng
031205 K - Music Bank_Sun remix






[031205-002]
jolinwng
031205 K - Music Bank_Only My Friend

 





[031205-003]
jolinwng

031205 MTV - IN CONTROL_Rain_05
FLV







MAEIL ECONOMY
매일경제



기사도 정신 투철할 것 같은 연예인은 '비'

입력 : 2003.12.05 16:28:05

네티즌은 기사도 정신이 투철할 것 같은 연예인으로 가수 비(사진)를 첫 손에
꼽았다. 
액션영화채널 '슈퍼액션'이 홈페이지를 통해 11월 27일부터 지난 2일까지 네티
즌 468명을 대상으로 실시한 설문조사에서 가수 비는 32%(148명)에게 지지를
받아 1위를 차지했다. 
2위는 MBC 드라마 '다모'에서 종사관 역으로 인기를 끈 탤런트 이서진(24%ㆍ11
0명)이, 3위는 SBS '천국의 계단'에 출연하고 있는 권상우(21%ㆍ98명)가, 4위
는 영화배우 장혁(15%ㆍ71명)이 각각 차지했다. 
슈퍼액션은 이와 관련해 7일부터 매주 일요일 밤 11시에 기사 영화 특집을 편
성한다. 
이에 따라 7일 러셀 크로가 검투사로 출연하는 대작 '글래디에이터'를 시작으
로 14일에는 리처드 기어가 주연한 '카멜롯의 전설'이 전파를 탄다.





동아일보




[연예]비, 기사도정신 투철할 것 같은 연예인 1위

입력 2003-12-05 17:52수정 2009-09-28 03:53





네티즌 투표에서 ‘기사도 정신’이 투철할 것 같은 연예인으로 가수 비(사진)가 뽑혔다. 액션영화채널 ‘수퍼액션’이 홈페이지를 통해 11월27∼12월2일 468명의 네티즌을 대상으로 실시한 설문조사에서 가수 비는 32%(148명)의 지지로 1위를 차지했다. 2위는 MBC 드라마 ‘다모’의 종사관 역으로 인기를 끈 탤런트 이서진, 3위는 SBS ‘천국의 계단’에 출연 중인 권상우가 차지했다. 수퍼액션은 이와 관련해 7일 ‘글래디에이터’, 14일 ‘카멜롯의 전설’ 등 매주 일요일 밤 11시에 기사영화 특집을 편성한다.

전승훈기자 raphy@donga.com


















































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése