Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2003.12.13.




FELTÖLTÉS ALATT





MNET 챠트 1위(4주)
031213 MBC 음악캠프_태양을 피하는 방법+1위소감(2주연속)
031213 SBS 스타도네이션_사랑의 포장마차
031213 KBS 연예가중계_청룡영화제 현장_말말말 베스트1





💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦




[031213-001]
jolinwng

031213 M - Music Camp_Sun wins 1




💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦


[031213-002]
jolinwng
031213 S - Star Donation_愛的路邊攤_Rain




💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦


[031213-003]
jolinwng
031213 M - Music Camp_Sun





💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦


[직찍이래요,♡] KMTV '2003년 코리안뮤직어워드' 

via Rain In My Heart


현존하는 남자 가수중 '둘째가라면 서러워 한다'는 귀염둥이 중의 귀염둥이 '비'의 야한(?) 모습.

지난해 12월부터 올 11월까지 앨범을 발표한 가수를 대상으로 심사해 선정한 '올해의 가수상'은 이수영 신화 보아 이효리 비 코요태 등 17개팀에 돌아갔다. 올해의 남녀 신인상은 세븐 팀 마야, 그룹 신인상은 빅마마와 파이브가 각각 받았다. 보아는 일본에서 한류열풍을 일으킨 공로를 높이 평가받아 특별 명예상을 받았다. 이날 생방송 도중 ARS투표를 통해 선정한 시청자 인기상은 문희준이 차지했다.

◇올해의 가수상=이수영 신화 문희준 NRG 휘성 왁스 베이비복스 보아 비 클릭-B 이효리 코요태 S 쥬얼리 윤도현밴드 jtL god ◇남자 신인상=세븐 팀 ◇여자 신인상=마야 ◇그룹 신인상=빅마마 파이브(F-iv) ◇올해의 프로듀서상=박진영 ◇부문별 인기상 ▲댄스=백지영 ▲힙합=은지원 ▲록=체리필터 ▲R&B=플라이투더스카이 ▲발라드=성시경 ◇특별상=엄홍기(영우트러스) ◇특별 명예상=보아 ◇KMTV상=이효리 ◇올해의 뮤직비디오 상=차은택 감독(왁스의 '관계') ◇올해의 앨범상=이수영 ◇시청자 인기상=문희준


💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦




















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése