Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2003.12.11.




FELTÖLTÉS ALATT






골든글러브 시상식@코엑스컨벤션센터 오디토리움
청룡영화제@국립극장
031211 KBS 제24회 청룡영화제 시상식_태양을 피하는 방법remix
031211 KBS 2003 골든글러브 시상식_태양을 피하는 방법remix
031211 SBS TV연예_청룡영화제 시상식
라디오
031211 MBC 표준FM_옥주현의 별이 빛나는 밤에





[031211-001]
jolinwng
031211 K - 2003 Golden Glove Awards_Sun remix








[031211-002]
jolinwng
031211 S - Hanbam TV_第24屆青龍電影大賞_Rain edit
FLV




[031211-003]
jolinwng
031211 K - 第24屆青龍電影大賞_Sun remix












































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése