Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2019.02.16.

SZOMBAT / SATURDAY
««« 2019.02.15.

2019.02.17. »»»




MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?




🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


A NAP HÍREI ÉS TUDÓSÍTÁSAI (áttekintés):




🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


190216 21:00〜 JTBC 知ってるお兄さん #167 Knowing Brothers (190207 recorded) tv.jtbc.joins.com/jtbcbros


KNOWING BROTHER
아는 형님

001
[선공개] 뿌뿌뿌↗ 감탄이 절로 나오는 비의 'Come Back Home'♪

002
그분(?) 소식에만 집착하는 형님들에 결국 폭발한 정지훈♨

003
♥세상 로맨틱♥ 아무도 모르게 준비했던 정지훈의 프러포즈!

004
"학교 때 평균 키였다" 수줍은 얼굴로 {키밍아웃} 이범수//_//

005
정지훈의 캐스팅 비하인드 ☞ '서민적 얼굴'에 찰떡ㅋㅋㅋ
006
이범수의 충청도 쓰앵님ver. "뭔 일 생겨두 감당할 수 있겄슈↗"

007
[명장면] 정지훈의 딛고→옆차기(!) 내가 방금 뭘 본거지…?


008
혼성 사우나에 당황한 정지훈! 아무말대잔치 "저 여친 있거든요?"
009
♨어우♨ 음향 감독님이 감탄한 정지훈의 폭포소리~♪
010
(역시는 역시) 절제된 섹시美의 정지훈 '난 여자가 있는데'♪
011
"너 좋아서 그래" ♡서장훈이랑 밀당하는 이범수♡

012
[노래방 검색 대결] 김희철에게 완벽하게 참패한 정지훈ㅠ_ㅠ

013
☆단발 범수☆ 남다른 시선으로 불량배를 표현한 이범수(=b)
014
[베개 싸움] 이범수 vs 정지훈의 계급장 떼고 붙는 진검 승부↗
015
도와주다가 봉변당한 경훈이… 성규 베개 맞고 기절⊙_⊙






💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦

JTBC Entertainment

[The scene of the day] Rain put one foot on→side kick(!) Unbelievable...!- Knowing Bros 167
 
 

 



💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦


small.hwi

명동 쇼핑거리

혼자 명동 구경하고 있는데 갑자기 눈앞에 레인이 👀
오빠가 먹여준 랍스터 바닷물맛 났지만, 맛있냐고 물어보는 오빠의 스윗함에 따봉 날려드렸어요 ㅠㅠ

#자전차왕엄복동 #많이사랑해주세요 #2월27일개봉 #게릴라데이트 #비


002
003


💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦



small.hwi
팬들의 요청으로,, 박력짤 하나 뿌립니다
@rain_oppa

 
#자전차왕엄복동 #2월27일개봉
#게릴라데이트 #비 #rain


VIDEO


💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦



tomoenotti
明洞で遭遇😍
#RAIN #ピ #明洞 #韓国
004



💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦


yerinkarla_mama
어머나 이런 우연이 있을까요??!! 😱😱😍😍
몇칠전
우연히 같은날 같은시간 같은 스튜디오에서
카를라는 룸에서 촬영 📸🎬
가수 비 (정지훈)씨는 정원에서 촬영 투샷 포착이 되었어요 (Singer Rain)
카를라는 댄스 가수가 꿈이라는데
촬영 끝나고 비 댄스영상 보여주니 “좀 멋진데” 하네요 카를라가 좀 멋지다는건 많이 멋지다는 뜻 ㅎㅎㅋㅋ
다음날도 또 비 영상 보여달라고 졸랐답니다🤣🤣

.
Kidsmodel:Cortes karla(코르테스 카를라)
@yerinkarla_mama #6살모델 #카를라 #가수비 #정지훈 #rain #자전차왕엄복동 #키즈화보 #제니스튜디오 #shooting #Singer #육아소통 #fashionmodel #likeforfollow #혼혈모델 #유아동복모델 #럽스타그램
#modeling #kidsmodel #아동복모델 #kidsfashion #여아모델 #선팔하면맞팔 #kidslookbook #키즈모델 #아동모델 #fashionkids #아동복피팅모델 #세젤귀 #선팔 #맞팔


VIDEO


💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦


SKYKYB




kimkim_water






💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦


SOOMPI




Rain Explains Why He Rarely Speaks About Wife Kim Tae Hee On TV
Feb 16, 2019
by S. Park
 
 
 


On the latest episode of JTBC’s “Ask Us Anything,” Rain shared his thoughts on speaking publicly about his wife Kim Tae Hee.

During the February 16 broadcast of the variety show, Rain and Lee Beom Soo appeared as guests to promote their film “Uhm Bok Dong.” At one point, the cast jokingly urged Rain to talk about his wife on the show.

Pretending to be angry, Kang Ho Dong began, “I heard that you’re going around pretending to be a bachelor and that you sincerely requested to the staff that we don’t talk about [Kim Tae Hee during the show]. Even Seo Jang Hoon and Lee Sang Min [who are both divorced] don’t pretend to be bachelors. Why can’t you say that your wife is your wife?”

Seo Jang Hoon commented, “We understand why you [stayed silent] before, but it’s been a long time now since you got married.” Super Junior’s Kim Heechul added, “You’re not even wearing your wedding ring.”

Kang Ho Dong continued, “[Lee] Beom Soo, imagine this. You’re holding a special screening, and [Kim Tae Hee] shows up. It becomes a hot issue, and the entire country is talking about it. Wouldn’t that be a good thing?” Rain interjected, “Actually, she’s coming to the VIP screening.”

However, Kang Ho Dong didn’t stop asking Lee Beom Soo questions about imaginary scenarios, and Rain finally shouted, “How much longer are you going to do these outdated things on variety shows?” Lee Sang Min responded by demanding to know what the actress was up to lately.

Rain explained, “I never said that I wouldn’t talk about her. But these days, no matter how carefully I talk about her, it comes back to bite me. I want to separate my work from my family life, and so I’m being more careful. It’s not that I won’t talk about her. It’s just that I love her and cherish her so much.”




The cast members then brought up Rain’s past appearance on the show in 2017, which he filmed shortly before announcing his engagement to Kim Tae Hee. During the show, Rain performed his song “The Best Present” for the first time, and it was only later that he confessed that it had been a proposal song.

When the cast accused him of proposing to Kim Tae Hee through the performance without telling them, Rain replied, “It’s true that I deceived you. I want to take this opportunity to apologize.” He added, “[Kim Tae Hee] really likes ‘Ask Us Anything.'”

Rain and Kim Tae Hee got married in January 2017 and welcomed their daughter in October of the same year. Check out Kim Tae Hee in her most recent drama “The Gang Doctor” below!

Watch Now

Source (1) (2)

💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦






🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧





























Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése