Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

> RAIN KRÓNIKA: 2013.04.29.






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=55165&page=33&searchType=title&searchStr=
ratoka


13-04-28 유니세프 WeAction mention Rain


유니세프 WeAction

짝짝짝! 미국, 중국, 페루, 스페인 등 17개 나라에 있는 비 오빠의 팬들이 오빠의 데뷔 11년을 기념하여 11,370,000원의 후원금을 유니세프에 전달했어요 +_+

비 오빠는 지난 2006년 캄보디아의 어린이 친구들에게 50개의 우물을 선물해준 마음씨 착한 가수라는 사실! 비 오빠의 팬들은 아마 오빠의 착한 마음씨를 닮았나 봐요 @_@

어린이 친구들을 돕기 위해 세계 곳곳에서 모아준 팬들의 정성은 친구들에게도, 비 오빠에게도 정말 값진 선물이에요 :)

Source : https://www.facebook.com/WeActionUNICEF


 




secession

[A post about Cloud fans' donation on UNICEF FACE BOOK] translated into English.


Clap! To celebrate the 11th anniversary of his debut, Rain's fans from 17 nations including the USA, China, Peru, Spain, etc. sent a contribution of ₩ 11,370,000 to UNICEF. +_+

It is true that Rain is a very kind-hearted singer who gave 50 wells to Cambodian children as gifts in 2006. Like him, his fans seem to be big-hearted. @_@

The devotion of his fans from around the world will make a valuable gift for both young friends who need support and Rain. :);




























































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése