Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

> RAIN KRÓNIKA: 2013.06.21.






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=55616&page=32&searchType=title&searchStr=
secession

[21-June-2013]'Kim Mu-Yeol' mentions he rethinks about Rain's humanity.


Actor 'Kim Mu-Yeol', who is serving his mandatory military service, talked about his senior singer Rain's military life.

When asked about his squad commander 'Jung Ji-Hoon' (Rain) on SBS TV's Midnight Entertainment' of the day, 'Kim Mu-Yeol responded, "He is a former squad commander, and we were in the same class at high school. I call him by the title, sergeant 'Jung Ji-Hoon'."

When asked if he felt hurt that he must be respectful towards 'Jung Ji-Hoon', ending every sentence with "sergeant" even though you two are friends, 'Kim Mu-Yeol' replied, "He always takes care of us, which makes soldiers in other squads jealous. He’s really very human when you get to know him. Unlike when I didn't quite realize in high school that he was such a good person, being with him has provided an opportunity for me to rethink about his humanity."

When the news was reported, there were a variety of responses from netizen, "There's something different about Rain", "I've realized that 'Kim Mu-Yeol' is doing well', "'Kim Mu-Yeol' who gets along with Rain always looks good." etc.


Source : Money Today Style M :
http://news.naver.com/main/read.nhn?mode=LSD&mid=sec&sid1=106&oid=008&aid=0003068805

Brief translation by 화니


💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦


Kim Mu Yeol újragondolja (2013.06.21.)
 

Rain életrajzában említettük, hogy a középiskolai éveiben sok nehézséggel kellett megküzdenie, és ezért talán nem mindenki ismerhette meg a valódi lényét. Ennek kiigazítására kapott most lehetőséget Kim Mu Yeol, aki Rain osztálytársa volt, és azóta ő is színész lett.

Kim Mu Yeol

Az SBS TV's Midnight Entertainment című műsorában faggatták a katonaéletről, és Rain is szóba került, aki egy ideig (mert már leköszönt a tisztségről) Mu Yeol osztagparancsnoka is volt. Mu Yeol mindig Jung őrmesterként nevezte Raint.

Arra a kérdésre, hogy nem érzi-e Mu Yeol sérelmesnek, hogy állandóan a felettesének járó tisztelettel kell szólítania Raint, akivel pedig régi barátok, azt felelte:

"Neki mindig gondja van ránk, ami a többi egység katonáit féltékenységgel tölti el. Ha közelebbről megismered, ő tényleg nagyon humánus. Bár a középiskolában nem vettem észre, hogy milyen jó ember, most hogy együtt vagyok vele, lehetőségem adódott arra, hogy újra elgondolkodjak az emberségéről."


Az adás felvétele itt megtekinthető.


Forrás: http://memo-rain.ning.com/profiles/blogs/21-jun-13-money-today-style-m-kim-mu-yeol-mentions-he-rethinks-ab
Bejegyezte: Harudo11






💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦


A Telt Ház hűlt helye (2013.06.21.)


Rain második filmsorozatának címadó helyszíne, a Full House sokakban vágyat ébresztett, hogy egyszer ellátogasson az Incheontól északnyugatra fekvő Sido (시도) nevű szigetre, és sétálgasson benne egy kicsit. A sorozat hatalmas sikerét követően ezt sokáig meg is tehették az arra vetődők, mert a ház turistalátványosságként üzemelt.

De ma arról tudósít Ratoka blogja, hogy az épületet lebontották. Szomorú látni, hogy egy kultikus helyszín megsemmisült, de hát semmi sem tart örökké. Full House, fáj a szívünk érted!





















Forrás: http://memo-rain.ning.com/profiles/blogs/acct-13-04-22-the-full-house-house-has-been-destroyed
Bejegyezte: Harudo11

































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése