Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

> RAIN KRÓNIKA: 2013.03.13.




http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=54702&page=35&searchType=title&searchStr=
huhuhuhu


Account about meeting Rain in the elevator in January


original account from dc:
http://gall.dcinside.com/list.php?id=rain&no=339621

English Translation

An account in January written by a soldier who met Rain in the elevator where Rain lives.

Rain lives on the 6th floor in the DEMA quarter.  Sometimes soldiers from nearby units will run into him in the elevator.

One day, as the elevator went down and the door opened, he stepped in and saw that Rain was also riding in the elevator. Nobody in the elevator said anything but Rain greeted him first and said hello.  Running out of words to say, he said: "It must be difficult for you recently"  (Note: he was probably referring to the news about Rain and Kim Tae Hee then)  Rain just smiled.

The soldier said when he saw Rain live in front of him, and seeing Rain's broad shoulder and his pose, he just trembled and couldn't say out a single word.  He also said all the soldiers in nearby units knew that Rain has been falsely accused.

Finally he added that Rain is indeed different from others.  There were other entertainment soldiers next to him but all people could see is Rain.  That's perhaps the so called Rain's presence.













































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése