Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

> RAIN KRÓNIKA: 2013.03.27.




http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=54827&page=35&searchType=title&searchStr=
ratoka

13-03-27 Demaclub - Kim Jae Wook mention Rain

source : http://demaclub.tistory.com/1248









http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=54830&page=35&searchType=title&searchStr=
huhuhuhu

Kim Jae Yook talked about Rain at DEMA interview before his discharge


Interview video:

http://demaclub.tistory.com/1248

Translation on Rain parts only

Q.How are you doing just before your discharge?

....I have been our squad commander for about a month and have now passed this duty to Corporal Jung Ji Hoon....

Q. Of your successors, who will haunt your memories most after you discharge?

Corporal Jung Ji Hoon with whom I have spent a lot of time together here at DEMA.  He feels quite sad now and even asked me to stay hahaha

Q. Reserve Sergeant Lim Ju Huan has written a message to you: "Jae Wook, how should we tease Ji Hoon? Should we travel overseas together, take a picture and send to him?"

Sending him such a picture is basic stuff.  To be accurate, there is a 97 days gap between our military service.  I have been thinking everyday how to fill this 97 days gap interestingly, as it will never come back again.  For example, Corporal Jung Ji Hoon really wants to wear a suit now.  He always said that when he is discharged, he wants to wear a smart suit.  Since I will be discharged before him, may be I will wear a suit to visit him in the camp. I have been thinking about this^^























































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése