Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

> RAIN KRÓNIKA: 2013.04.30.






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=55188&page=33&searchType=title&searchStr=
ratoka


13.04.30[unicef]가수 비 팬들, 데뷔 11주년 기념으로 유니세프에 1137만원 기부


가수 비 팬들, 데뷔 11주년 기념으로 유니세프에 1137만원 기부

전세계 17개국 팬들이 연합해 어린이지원금 모아

가수 겸 배우 비의 11주년 데뷔일을 기념해 전세계 비 팬들이 한마음으로 뜻을 모아 유니세프한국위원회에 기부금 11,370,000만 원을 전달했습니다.

현재 군 복무 중인 비의 데뷔일은 4월 28일. 전세계 팬들은 그의 데뷔일을 기념하는 동시에 의미있는 이벤트를 마련하기 위해 한국 공식 팬클럽인 ‘구름’ 팬들을 시작으로, 캐나다, 칠레, 중국, 프랑스, 홍콩, 헝가리, 인도네시아, 일본, 말레이시아, 페루, 스페인, 대만, 태국, 터키, 미국, 베트남 등 17개국에서 기금을 모아 ‘비 팬 연합’ 명의로 어린이지원금을 기부했습니다.

그동안 캄보디아의 어려운 식수문제에 관심을 갖고 캄보디아 어린이들을 위해 우물을 기증하는 등 어려움에 처한 이들과 어린이들을 후원해온 비의 뜻을 이어 ‘비 팬 연합’에서는 자신이 좋아하는 가수의 특별한 날도 기념하고, 도움이 필요한 어린이를 위한 기부도 하는 유니세프 기념기부 캠페인에 동참하게 됐습니다.

‘비 팬 연합’은 “전세계에서 고통받는 어린이들의 아픔을 조금이나마 함께 느끼고 이들을 돕고자 유니세프를 통해서 이 기금을 전달합니다. 특히 올해가 세계 물의 해’(물 산업 협력의 해)이고, 비의 데뷔일(4월 28일)과 비슷한 시기인 말라리아 퇴치의 날 (4월 25일)을 고려해 해당 기금이 깨끗한 식수키트, 말라리아 치료제 및 살충처리된 말라리아 예방 모기장을 지원하는 데 사용되었으면 좋겠습니다.”라고 전했습니다.



SOURCE : http://www.unicef.or.kr/unicef/active/kor_view.asp?cidx=31348



secession

-Singer Rain's fans send a contribution of ₩ 11,370,000 to UNICEF to celebrate his debut 11th anniversary-

Rain who is currently serving in the army, made his debut on April 28th.

To arrange a meaningful event in celebration of the day, Rain's fans from 17 countries including Canada, Chile, China, France, Hong Kong, Hungary, Indonesia, Japan, Malaysia, Peru, Spain, Taiwan, Thailand, Turkey, the USA, Vietnam, etc., raised funds to help underprivileged children through UNICEF under the name of the coalition of Rain fans.

Rain's fans have taken part in an international fundraising campaign organized by UNICEF to help children in need and to celebrate their favorite singer's debut anniversary by emulating the virtuous actions of Rain who is also known for his efforts to help children in need (he donated wells to children suffering from water shortages in Cambodia.)

'The coalition of Rain fans' said, "We've come to send our humble contribution to less privileged children all over the world through UNICEF.

Especially, considering that this year is the year of World Water and that April 25th specified around the same time as April 28th (Rain's debut day), is a day of eliminating malaria, we hope that this donation will be used to provide clean drinking water, anti-malaria drugs, and insecticide-treated mosquito nets which help prevent malaria to them."

English translation by 화니.



💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦



http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=55192&page=33&searchType=title&searchStr=
CUCCI


제대 D-71일…FA 비 해피!


군복무 중인 가수 겸 배우 비(정지훈·사진)의 제대가 가까워지면서 그의 행보에 대한 연예계 관심이 높다.

비는 2011년 10월 당시 소속사이던 JYP이엔티와 전속계약 만료와 동시에 입대했다. 아울러 데뷔 때부터 함께 해오던 매니지먼트팀과도 이미 각자의 길을 모색하기로 합의되면서 비는 이른바 ‘FA 신분’이 됐다. 이에 따라 7월10일 만기 제대하는 비를 잡기 위한 일선 연예기획사들의 물밑경쟁이 치열한 상황이다.

비는 군복무로 인해 2년 공백이 있었지만 한국을 대표하는 대형 가수이자 할리우드에서 주목받는 배우다. 2006년 한국가수 최초로 미국 뉴욕 매디슨스퀘어가든에서 콘서트를 했고, 2009년 개봉한 ‘닌자 어쌔신’으로 한국배우 최초로 할리우드 메이저 영화에 단독주연을 맡았다. 특히 입대 전, 군복무와 촬영시기가 겹쳐 출연을 포기한 작품도 여러 편 있었던 비는 여전히 할리우드에서 러브콜을 받고 있는 것으로 알려졌다.

연예계 관계자들에 따르면 비는 자신이 직접 기획사를 운영하지 않고, 체계적인 매니지먼트 시스템이 잘 갖춰진 ‘대형 기획사’와 손잡을 것이 유력한 것으로 알려졌다. 비는 2007년 첫 소속사이던 JYP엔터테인먼트를 나와 제이튠 엔터테인먼트를 설립했지만 회사운영이 녹록치 않다는 걸 체감했다. 더욱이 싸이가 자신이 설립한 기획사 PSY엔터테인먼트를 두고도, YG엔터테인먼트에 둥지를 튼 이후 ‘국제가수’로 승승장구 한 것도 비가 대형 기획사로 가기로 결심한 것에 영향을 미친 것으로 전해졌다.

현재 가요계에서는 비와 손잡을 가능성이 높은 것으로 알려진 몇몇 대형 기획사 이름이 거론되고 있다. 하지만 해당 기획사들은 “아직 비가 군복무 중이다”며 말을 아끼고 있다.


http://news.nate.com/view/20130430n03328



💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦



http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=55194&page=33&searchType=title&searchStr=
ratoka


[30-Apr-13][enewsworld]Rain’s Fans Donate a Large Sum to Celebrate 11th Anniversary


 


Celebrating his 11th anniversary in the army must be rough, but we bet Rain is smiling up a storm with his fans doing good deeds for the special occasion

For his 11th anniversary on April 28, Clouds, Rain’s fanclub name, donated a large sum of 11,370,000 won to UNICEF to support children. The donation not only came from the official Cloud fanclub in Korea, but form all around the world, including Canada, Chile, China, France, Hong Kong, Hungary, Indonesia, Japan, Malaysia, Peru, Spain, Taiwan, Turkey, USA, Vietnam. The donation was made under the name of ‘Rain Fans United.’

‘Rain Fans United’ stated that it is donating to be even just a little help for children suffering all around the world. 2013 also happens to be United Nations International Year of Water Cooperation, and the fans found it fitting to celebrate Rain’s 11th anniversary, which falls close to World Malaria Day 2013 on April 25.

The fans hoped that the donations will be used to provide clean water as well as medication and supplies for malaria.


Photo Credit: Rainy Entertainment
Source : enewsworld


💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦


http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=55195&page=33&searchType=title&searchStr=
secession


[30-Apr-13]Only 71days to go before his discharge...Happy Rain who has become a free agent! (FA)


As the day draws near that has been set for him to leave the army, every move by Rain is drawing the attention of the entertainment world.

In October, 2011, Rain's exclusive contract with JYP Entertainment expired, and at the same time he joined the army. And, as he and his management team whom he had been working with since his debut, have decided to go their separate way, he has become a free agent (FA) as they speak. Not surprisingly, the underhanded competition among entertainment agents to get a contract with Rain who is to separate from the army on July 10th, is getting fierce.

Rain's military service has left a vacuum of two years in his career, but he is a major singer representing Korea and actor who is highly regarded in Hollywood.

He became the first Korean to have a concert at Madison Square Garden in New York in 2006, and to star alone in Hollywood major film 'Ninja Assassin' released in 2009. Particularly, because of a scheduling conflict between his enlistment and appearance in films, he had to give up his appearance in several films before his enlistment. He is known to still receive attention from Hollywood.

According to many entertainers and staff of management firms, Rain seems most likely to form a partnership with a major entertainment agent which builds systematic management system, not operating company under his own power.

Rain established his own company JTune Entertainment after he got independence from JYP Entertainment in 2007, but he found operating company a very difficult experience. In addition, even though singer Psy runs his own company, he (Psy) has been on a roll as an international singer since he belonged to YG Entertainment, that is likely to have an impact on Rain's decision to team up with a major agent.

Currently, several major agents which are likely to team up with Rain, are named, but they are very unforthcoming about what happens, "Rain is still serving in the army."


Credit to Sports DongA http://news.nate.com/view/20130430n03328
English translation by 화니.


💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦



Izgatott találgatások (2013.04.30.)


Már egy ideje rendszeresen megjelennek írások a sajtóban, melyek izgatottan találgatják, hogy vajon Rain milyen keretek között folytatja pályafutását. Nagy meglepetést okozott annak idején bátor döntése, amellyel saját kezébe vette a menedzsmentjét, de legalább akkora visszhangja lesz, bármilyen elhatározása lát napvilágot majd a leszerelését követően.




Már csak 71 nap van hátra a leszerelésig... Örüljön Rain, hogy független ügynök (FA) lett!


Ahogy közeledik az a nap, amelyen elhagyja a hadsereget, Rain minden egyes megmozdulása felhívja magára a szórakoztatóipari világ figyelmét.

Rain exkluzív szerződése, melyet JYP-vel kötött, 2011. októberében lejárt, és ezzel egyidőben belépett a hadseregbe. És amint elmondták, Rain és a menedzsmentje, akikkel a debütálása óta együtt dolgozott, úgy határozott, hogy külön utakon haladnak tovább, és Rain független ügynökké vált (FA - free agent). Nem okoz meglepetést, hogy a Rainnel - aki július 10-én kilép a hadseregből - kötendő szerződésért folytatott ádáz verseny a szórakoztatóipari ügynökségek között egyre erősödik.

Rain katonai szolgálata kétéves vákumot hagyott maga után a karrierjében, de ő egy Koreát reprezentáló vezető énekes és színész, aki nagy tekintélynek örvend Hollywoodban is.

Ő lett az első koreai, aki koncertet adott 2006-ban a Madison Square Gardenben New York városában, és az egyetlen, aki főszerepet játszott egy jelentős hollywoodi filmben, a 2009-ben bemutatott 'Ninja Assassin'-ban. Még pontosabban, a filmszerepek vállalása és a bevonulása közötti egyeztetési konfliktus miatt fel kellett adnia több filmben való megjelenését a bevonulását megelőzően. Tudni róla, hogy Hollywood továbbra is figyelemmel van iránta.

Sok előadóművész és menedzsment cég vezérkara szerint, az tűnik legvalószínűbbnek, hogy Rain egy vezető ügynökséggel lép kapcsolatba, amely szisztematikus menedzsmentet épít fel, és nem fog önerőből céget működtetni.

Rain, miután függetlenné vált a JYP Entertainmenttől, 2007-ben megalapította saját vállalatát, a JTune Entertainmentet, de a cég működtetése nagyon nehéz tapasztalatnak bizonyult. Hozzátéve, hogy annak ellenére, hogy ő saját céget működtetett, Psy nemzetközi sikert aratott, mialatt a YG Entertainmenthez tartozott, és ez valószínűleg hatással lesz Rain döntésére, hogy összeálljon egy vezető ügynökséggel.

Jelenleg több nagy ügynökség lett megnevezve, amelyikkel Rain kapcsolatba léphet, de még nem tudható, hogy mi fog történni, "Rain még a hadseregben szolgál".

De már csak 71 nap van hátra a leszerelésig... Örüljön Rain, hogy független ügynök lett!





















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése